Annak idején e sorok írója hallgatótársaival együtt az erdőműveléstan gyakorlatokon a területet csak szoros határőrkísérettel látogathatta, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy az államhatár, vagyis a vasfüggöny rendkívüli közelsége miatt szinte mindenkire jutott egy-egy határőr. Ebben az időben teljesíthetett szolgálatot a hermesi őrsön a kapuvári illetőségű Vargyas Imre határőr, aki nevét az egyik leszerelés előtti őrjárata során bevéste egy bükkfa törzsébe.

Tegyük hozzá, nem volt valami nagy öröm abban az időben, ha valakit a határőrség állományába soroztak be sorkatonai szolgálatra, ugyanis míg a honvédségnél 24 hónap volt a szolgálati idő, addig a „taccsvonalon” (egykoron ez volt az éles határ elnevezése a határőr szlengben) szolgáló határőrök csak három hónappal később kezdték el vágni a centit. Nagy öröm volt a leszerelés, hisz feletteseik jelentős nyomást gyakoroltak a határőr kiskatonákra.

Az aknamezőket ugyan 1956-ban megszüntették, de 1957-ben a nyugati határszakaszon az aknákat újratelepítették – sajnos, Sopronban van, aki erről saját tragédiája kapcsán bővebben is tudna mesélni… Az aknamező teljes felszedése 1971-ben fejeződött be, helyette több száz kilométer hosszúságban az akkori Szovjetunióban használt gyengeáramú, SZ-100 típusú elektromos jelzőrendszert építettek ki. Mindez ma már csak egy rossz emlék, de a magas-bérci kilátó (GPS koordináták: 47° 39’ 6.8” N, 16° 27’ 50.3” E) felé sétálva nem csak Vargyas Imre (aki ma vélhetőleg a hetvenes éveinek első felét taposhatja) fába vésett múltidézésével találkozhatunk...

Fotó és szöveg: Pluzsik Tamás

Tekintse meg kvízünket!