Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Egy nap a vizeinkért
A gyerekek szórakozva tanultak – a vízmű dolgozói a gyakorlatban is bemutatták a munkájukat Fotó: Griechisch Tamás

Fontos a fiatalok környezetvédelmi szemléletformálása

Egy nap a vizeinkért

| Munkatársunktól | Városi hírek

Több mint ezerötszáz óvodás, általános, illetve középiskolás látogatott el a soproni vízműbe az elmúlt héten. A víz világnapja alkalmából idén is megnyitotta kapuit a cég.

A soproni, illetve a város környéki fiatalok érdekes információkat tudtak meg a vízről, vízellátásról, szennyvízkezelésről és laboratóriumi munkákról. A vállalkozó szelleműek kipróbálhatták a vezetékkereső berendezést, a munkagépeket, a csatornakamerás autót, a traktort, a markolót és a darus autót is. Emellett voltak laboratóriumi kísérletek, csőkirakó, bemutatták a szolgáltatás irányítástechnikájának működését is, valamint további meglepetések várták az érdeklődő tekintetű kisgyerekeket, diákokat.

A világnap célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a mindenki számára elérhető, tiszta víz fontosságára és az édesvízkészletek veszélyeztetettségére. A soproni vízműnél úgy vélik, nem lehet elég korán kezdeni a gyermekek szemléletformálását, környezettudatos gondolkodásra nevelését. A vízzel való takarékosság, valamint vízkészleteink és élővizeink védelmének hangsúlyozása a legfontosabb feladat. Az adatok szerint a Föld népessége az elmúlt száz évben három és félszeresére nőtt, miközben a vízfogyasztás kétszer olyan gyorsan növekedett, mint ahogy a népességszám.

A társaság bízik abban is, hogy a nyílt napi programokkal – a környezettudatos gondolkodásra nevelés mellett – sikerült megismertetni a gyerekekkel a vízellátás és a szennyvízelvezetés fontosságát. Emellett talán néhányan kedvet kapnak ahhoz, hogy felnőve ezen a területen dolgozzanak.

Kapcsolódó cikkek