Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Egy mozgalmas élet
Holczer Zoltán

Egy mozgalmas élet

| Madarász Réka | Városi hírek

Filmbe illően telnek a mindennapjai Holczer Zoltánnak, ugyanis skipperként tevékenykedik. Egy hajóskapitánynak azonban az izgalmas kalandok mellett néha egészen elképesztő helyzetekben is meg kell állnia a helyét.

Holczer Zoltán jó pár évvel ezelőtt tanulni jött Sopronba. Még egyetemistaként kezdett el vitorlázni, és a faipartól egyre inkább a víz felé húzott a szíve. A hobbiból szép lassan hivatás lett: dolgozott halászhajón Ausztráliában, épített vitorlást a Balatonon.

– A haverokkal való kezdeti csavargásból és túrázásokból úgy 15 éve foglalkozás lett – mesélte Zoli. – A Fertő tó után már a Balaton is elég tágasnak tűnt, még tágasabbnak a tenger, aztán jött az óceán. Egyre nagyobb megbízásokat kaptam, és egyre hosszabb utakat vállaltam.

Előfordul például, hogy egy katamarán adott helyszínre való elszállításával bízzák meg a skippert. Néha egy–másfél hónapig is eltart egy ilyen út. Volt olyan, hogy induláskor még a szó szoros értelmében lecsúsztak a rámpán lévő jégen, néhány hét múlva pedig már strandoltak. Zoli azt mondta, ha már az út fele élvezhető, az jónak számít.

– Eddigi legnagyobb kalandom az óceánáthajózás volt – folytatta Zoli. – Még hajós körökben is nagy vállalkozásnak számít három hét a vízen kikötés nélkül. A Kanári-szigetekről a Zöldfoki-szigetek érintésével a Karib-térségbe utaztunk. Egy másik alkalommal a Kanári-szigetekről Gibraltár érintésével Mallorcára mentünk, miközben 8–10 méteres hullámokkal küszködtünk.

Zoli jelenleg egy horvát céget üzemeltet, hajóbérbeadással és nyaralótúrák vezetésével foglalkozik. Néhány éve vett egy saját hajót, melyen – igényektől és időjárási viszonyoktól függően – programokat szervez a vendégeknek.

Kapcsolódó cikkek