Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap   www.sopronitema.hu

Egy alkalmas jelölt van
Fodor Tamás, polgármester

Dr. Fodor Tamás: Az ellenzék veszélybe sodorná a várost

Egy alkalmas jelölt van

| Munkatársunktól | Városi hírek

– Az egyedüli alkalmas polgármesterjelölt dr. Farkas Ciprián – jelentette ki dr. Fodor Tamás, Sopron visszavonuló polgármestere, akivel arról beszélgettünk, miképp látja az esélyeket az október 13-i önkormányzati választásokon.

– Először is: érdemes áttekinteni, ha csak vázlatosan is, hogy honnan, hová jutott Sopron az elmúlt tizenhárom évben, és különösen 2010 és 2019 között – kezdte dr. Fodor Tamás. – A részletek említése nélkül: 2010-et követően a kormány támogatásával a várost egy új, magasabb fejlődési pályára állítottuk. Előtte is voltak fejlesztések, de a Sopron életét meghatározó komplex fejlesztési programok azt követően kezdődhettek, hogy a kormány rendbe tette az ország helyzetét, majd megszabadított az önkormányzatokat az adósságoktól. 2015-ben Sopronból indult a Modern Városok Program, olyan fejlesztési lehetőségekkel, amelyekre korábban gondolni sem mertünk. Ezek részben már megvalósultak, más részük pedig már elkezdődött. Ezeknek a programoknak a lényege, hogy végső soron egymást erősítik, és az itt élőknek teremtenek jobb életlehetőségeket a környezet megszépítésével, a turizmus fejlesztésével, a gazdasági–logisztikai lehetőségek kiterjesztésével. Mindezek alapja az M85-ös gyorsforgalmi és az északnyugati elkerülőút megépítése. Az átfogó fejlesztések mellett ne feledkezzünk meg azokról a projektekről sem, amelyek napjainkban teszik könnyebbé és jobbá az életünket! Gondolok itt például a parkolók építésére, az utak és járdák felújítására, a kerékpárutakra, az intézmények korszerűsítésére. A mostani választások tétje nem más, mint hogy folytatódhassanak a fejlesztések, és új programok is megvalósuljanak. Nem szabad kockáztatni a jövőnket. A mostani lendületet kell továbbvinni. 

Arra a kérdésre, hogy ki lehet alkalmas erre a faladatra, a polgármester egyértelműen felelt: dr. Farkas Ciprián, majd megindokolta, hogy miért támogatja polgármesterré választását.

– Meggyőződésem, hogy Ciprián a legalkalmasabb a jelöltek közül. Nem az utcáról jött, hiszen már képviselőként és fejlesztési tanácsnokként is bizonyított. Ismeri az önkormányzati munkát, és az elmúlt években szoros és jól működő kapcsolatrendszert épített ki a különböző kormányzati és minisztériumi szervezetekkel. Ugyanakkor államigazgatási tapasztalatokkal is rendelkezik, hiszen korábban a járási kormányhivatal helyettes vezetője volt. A gazdasági szféra és a városüzemeltetés napi gyakorlata sem idegen tőle, mert dolgozott a Sopron Holdingban is. Mindent összevetve: egy felkészült, megfelelő elméleti tudással és gyakorlattal rendelkező fiatal és dinamikus jelölt, akinek konkrét elképelései vannak a város jövőjéről, és aki képes is megvalósítani – a közösség erejével és munkatársaival – a terveit.

A polgármester nem hallgatta el álláspontját az ellenzékről sem, amely véleménye szerint egymással is marakodók társasága. A hatalom megszerzése fontos számukra, nem pedig a város fejlesztése, a soproni emberek érdeke. Önmagukkal foglalkoznak és nem az emberekkel. Ezeket a jegyeket személyesítik meg jelöltjeik is.

– Dr. Varga Norbert – nyugodtan kijelenthetem – egy politikai kalandor – mondotta. – 2007 körül a Fidesz–KDNP mellett szorgoskodott és bomlasztott, később az álcivil ­Walter Dezső tanácsadója volt, aki lényegében az MSZP és az akkor még létező SZDSZ támogatását élvezte. Úgy tudom, a Jobbik nézetei sem idegenek tőle. Ez persze nyilvánvaló, hiszen támogatói között ott van a Jobbik is. Tehát ő is egy álcivil jelölt, hiszen mögötte is pártok állnak. Nincsenek önkormányzati tapasztalatai. Ráadásul nem is Sopronban él, itt nem is szavazhat, nem itt fizet adót. Jellemző, hogy Hegykőn korábban szeretett volna polgármester lenni, de az emberek nem őt választották. Kérdezem: ha nem kapott bizalmat egy kistelepülés vezetésére, miképp felelne meg Sopronban? Sehogy! Érdemes felidézni egy-két nyilatkozatát is: 2016-ban például azt mondta egy előadásában, hogy a migránsok nem veszélyeztetik a keresztény társadalmakat, a határkerítés megépítése helyett pedig hagyni kellett volna, hogy átvonuljanak Magyarországon. Értelmetlennek nevezte a déli határzár megépítését, a tömeges bevándorlás veszélyeit pedig bagatellizálni próbálta. Ez azt jelenti, hogy megválasztása esetén Sopronba migránsokat hozna, ha tehetné. Egy másik nyilatkozata szerint pedig – amely tavaly hangzott el Tállyán – azt fejtegette, igazságtalan, hogy Északnyugat–Magyarország (és így Sopron és térsége) több pénzt kap, mint Borsod–Abaúj–Zemplén megye. Úgy gondolom, egy polgármesternek mindent el kell követni, hogy városa minél több forráshoz jusson. Ő azonban lemondana a fejlesztési forrásokról! Nem hiszem, hogy egy ilyen ember alkalmas lenne Sopron vezetésére. A fentiek tükrében úgy gondolom, az olvasók számára is egyértelmű, hogy az egyedüli alkalmas jelölt dr. Farkas Ciprián.

A polgármester a másik ellenzéki jelöltről érdemben nem ejtett szót.

Kapcsolódó cikkek

Sopron nem felejt

Sopron nem felejt

2018. 12. 19. | Horváth Ferenc

Sopron polgárai a hagyományoknak megfelelően méltó módon emlékeztek az 1921-es népszavazásra. A hűség napján adták át a városi elismeréseket. Az idén dr. Árvay Györgyné vehette át a díszpolgári címet.

Szilveszter a nagyvilágban

Szilveszter a nagyvilágban

2018. 12. 19. | P. Horváth László

A földkerekség minden táján elbúcsúznak az óévtől, ám az már mindenhol eltérő, hogy miként teszik ezt. A világutazó soproni Kiss Róbert Richárdnak olyan szerencséje volt, hogy a világ számos országában szilveszterezhetett.