Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Egészséget élményszerűen
A részt vevő diákok az egészségnapon kipróbálhatták az újraélesztés alaplépéseit is Fotó: Pluzsik Tamás

A szülői minta nagyon fontos a helyes táplálkozás kialakításában is

Egészséget élményszerűen

| Köves Andrea | Városi hírek

Az újraélesztés lépéseivel, a sebkötözés módszerével és hatékony mozgási formákkal is ismerkedhettek a gyerekek az idei egészség világnapjához kapcsolódó soproni rendezvényen a megyeházán.

Idén minden eddiginél többen, 170-en érkeztek a soproni és a város környéki általános iskolákból a sokszínű egészségnapra. Szegedi Róbert erőnléti edző és Baranyai Norbert személyi edző egy látszólag egyszerű, ám mégis nehezen kivitelezhető gyakorlatsorral lepte meg a diákokat – az ő állomásuk volt a résztvevők egyik kedvence. Palotai Rita programfelelős szerint gyermekkorban kiemelten fontos szerepe van a mozgásnak, ezért is állt az egészségnap középpontjában. Emellett számos bemutató várta a gyerekeket a világnap üzenetének a jegyében, így saját maguk is kipróbálhatták az újraélesztés alaplépéseit, másutt gyakorolhatták a sebkötözést, de olyan helyszín is akadt, ahol a balesetveszélyes helyzetekre hívták fel a figyelmet a szakemberek.

– Fontosnak tartom, hogy a gyerekek élményszerűen tapasztalhassák meg, mennyire fontos az egészséges életmód – emelte ki a rendezvényen dr. Berkesné dr. Ács Gabriella járási tiszti főorvos. – A megelőzés egyik alapja, hogy már a gyerekek is egészségtudatosan éljenek. Legyenek tisztában azzal, mennyire fontos, hogy mozogjanak. Teljesen mindegy, hogy milyen sportágat választanak, mindegyikből csak hasznuk származik. Emellett lényeges az is, hogy a táplálkozásra is odafigyeljenek, persze ebben nagy feladat hárul a szülőkre, hiszen ezen a téren is elsősorban a minta nevel.

Az Ágfalvi Váci Mihály Általános Iskolából több osztály is érkezett az egészségnapra, az intézmény kiemelt figyelmet fordít a témára.

A sokszínű délelőtt az Egészséges Városok program keretén belül valósult meg.

Kapcsolódó cikkek