Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Ég az első adventi gyertya

Ég az első adventi gyertya

| Munkatársunktól | Városi hírek

Meggyújtották az első gyertyát Sopron adventi koszorúján a Fő téren. Már hagyomány, hogy az adventi vasárnap estéken összegyűlnek a soproniak a belvárosban, ahol együtt hangolódnak az ünnepre.

Advent a karácsonyvárás, az ünnepvárás ideje, ilyenkor a sötétben időről időre fényeket, gyertyákat gyújtunk. – Országosan és helyi szinten is rendben haladnak a dolgok – hangsúlyozta ünnepi köszöntőjében dr. Simon István. Az alpolgármester arról beszélt, hogy adventkor mindenki kisebb sebességre kapcsol, ez a számvetés ideje. Ilyenkor sokan megfogadják, hogy jók lesznek, ugyanakkor a jótékonykodást elsősorban lelkiekben és a saját, szűk környezetünkben kell kezdeni – mondta a városvezető.


– Adventkor az Úr eljövetelére várunk – adott áttekintést az ünnepről Marics István, a Szent Margit-plébánia plébánosa. – A négy vasárnap az Úr négy eljövetelét szimbolizálja, először a megtestesülésben, másodszor a kegyelemben, harmadszor a halálunkban, negyedszer az ítéletkor, amelyekre készülnünk kell.
A város adventi koszorúján az első gyertyát Brummer Luca, a Szent Orsolya-iskola ötödik osztályos diákja gyújtotta meg, ünnepi műsort adott a Fidelissa Vegyeskar.

Kapcsolódó cikkek