Ég a második adventi gyertya

| Munkatársunktól

Meggyújtották a második gyertyát a város adventi koszorúján. Vasárnap este zsúfolásig megtelt a Fő tér.

Bronzvasárnap is nagy tömeg gyűlt össze a soproni Fő téren az adventi koszorúnál, a gyertyagyújtáson részt vett dr. Fodor Tamás polgármester is. Ezúttal Barcza Attila tanácsnok, önkormányzati képviselő köszöntötte a város nevében a megjelenteket, ő karácsony és advent eredetéről is beszélt.

Az adventi koszorún meggyújtott gyertyák fénye jelzi a várakozás beteljesedésének a közeledtét. Minden soproni családnak azt kívánta, hogy az adventi gyertya fénye és melege jusson el hozzájuk, a soproni otthonokba, hogy az ünnepekre költözzön a békesség és a szeretet a szívekbe.

– Advent elsősorban nem a várakozás, hanem a megérkezés, az eljövetel ünnepe – hangsúlyozta Tóth Károly evangélikus lelkész (felvételünkön). A második gyertyát Salamon Márk, a Tóth Antal-iskola másodikas diákja gyújtotta meg, a rendezvényen közreműködött a Hunyadi-iskola énekkara, valamint a tanárokból alakult kamaraegyüttes.

Teljes verzió