Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Cukorcsigák

Cukorcsigák

| Köves Andrea | Városi hírek

Élvezettel úszkálnak szombatonként a soproni Cukorcsiga Alapítvány kis gondozottjai. Szüleik örömmel figyelik gyermekeiket. A közelükben most is ott van az okostelefon, amin folyamatosan nyomon követhetik vércukorszintjüket.

A Cukorcsiga Alapítvány 5 évvel ezelőtt azért jött létre, hogy a soproni és a környéken élő cukorbeteg gyerekek és szüleik számára nem kórházi körülmények közötti találkozási lehetőségeket nyújtson. Az elmúlt években sok-sok közös, élménydús programon vehettek részt az érintettek, ennek része a szeptemberben Hegykőn indult úszásoktatás. 

– Elképzelésem szerint ez a három hónapos oktatás mintaprogrammá válhat, hiszen hasonló még nem indult az országban – mesélte dr. Gelencsér Éva gyermek diabetológus, aki saját maga is ott ül az uszoda kispadján vagy éppen a vízben segédkezik szombatonként. – Régiónkban szép hagyomány, hogy a nagycsoportos óvodásokat és a kisiskolásokat uszodába viszik. Ám nem egyszerű a helyzet a diabéteszes gyerekeknél, akiket érthető módon a szülők különösen féltenek. Ezért találtam ki ezt a vízi érzékenyítést, ahol a cukorbeteg, elsősorban óvodás korú gyerekek diabéteszben nem érintett társaikkal együtt tanulhatnak úszni. A gyerekek mint mindig, a vízben is speciális biológiai szenzort viselnek, amely folyamatosan mutatja az aktuális vércukorszintjüket.

Gebhardtné László Bernadett hároméves kisfiáról, Alexről néhány hónapja állapították meg, hogy cukorbeteg. Előtte rendszeresen jártak közösen uszodába, ám amikor kiderült a diabétesz, abbahagyták, mert félt, hogy milyen hatással lesz Alexre a vízben való mozgás. Most örömmel meséli, hogy milyen jó, hogy orvosi felügyelet mellett újra élvezheti kisfia az úszást, ráadásul kifejezetten jók az értékei a vízben. Bruckner Mónika Bencével érkezett az úszásra. Róla kétévesen derült ki, hogy cukorbeteg. Eleinte sokkolta a családot a hír, ám megtanultak együtt élni a betegséggel, ehhez rengeteg segítséget kaptak dr. Gelencsér Évától és a gyógyközpont dietetikusaitól. Számukra igazi védőhálót nyújt a Cukorcsiga Alapítvány, amelynek köszönhetően az érintett szülők rendszeresen találkozhatnak egymással.

A gyerekeket Zsuppán Eszter úszásoktató vezeti be a vízi világba. Mivel cukorbeteg gyermekekkel még nem foglalkozott, így alaposan felkészült a három hónapos kurzusra. Bár csoportban, de mindenkivel egyénre szabottan foglalkozik, bízik abban, hogy november végére már ügyesen úsznak kis tanítványai.

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek