Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Csökkent a bűnesetek száma

Csökkent a bűnesetek száma

| Munkatársunktól | Városi hírek

Szabó Jenő alezredes, a Sopro­ni Rendőrkapitányság vezető­je év­­értékelőjén kiemelte: a la­­kos­­ság biztonságérzete jó, az is­­mertté vált bűncselekményekre mindig időben reagáltak.

Állománygyűlésen értékelte Sza­­bó Jenő alezredes, a Soproni Rendőrkapitányság vezetője a ka­­­­­­pitányság elmúlt egy évét. Kiemelte: feladataikat törvényesen és alapvetően eredményesen hajtották végre.

A rendőrkapitány hoz­­zátette, tavaly tizenegy százalékkal csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma, míg a nyomozáseredményességi mutató az előző időszakhoz viszonyítva 3,6 százalékos emelkedést mutatott. A kiemelten kezelt bűncselekmények száma 12,1 százalékkal csökkent, ugyanakkor itt a nyomozáseredményességi mutatójuk 38,7-ről 47,4 százalékra növekedett. A közterületen elkövetett bűncselekményekből is kevesebb történt az előző évihez viszonyítva, míg ezen a területen a nyomozás eredményessége 76,5 százalékról 81,9 százalékra nőtt.


A Közrendvédelmi Osztály munkájának elismeréseként 2016-­­ban négyszer kapta meg a me­­gyei rendőr-főkapitánytól a „Hónap járőre” elismerést, valamint elnyerte az „Év körzeti megbízottja” címet is.

Tavaly és idén is az egyik legfontosabb célkitűzés továbbra is a közlekedés biztonságának fokozása és a ha­­lálos közúti balesetek megelőzése. 

Kapcsolódó cikkek