Családi kapocs a zene
| Pluzsik Tamás
Az alma nem esik messze a fájától, tartja a mondás, melynek igazságáért nem kell messzire menni Sopronban sem. Az Orbán családban nemcsak az Aladár keresztnév hagyomány immáron negyedik generáció óta, hanem a zene szeretete és művelése is.
– Édesapám Katymáron, lovag dr. Latinovits Jánosnak, Bács–Bodrog vármegye főispánjának, felsőházi követének volt a gazdatisztje – kezdte családja történetét dr. Orbán Aladár. – Természetesen volt otthon zongoránk, amin én hamar megtanultam kisebb-nagyobb zeneszámokat, de máig emlékezetes, hogy egy alkalommal édesanyámmal a kastélyban voltunk látogatóban, és az ottani zongora alatt egy preparált medve nyújtózkodott. – Ha szépen köszönsz neki – mondta édesanyám – akkor nem fog bántani. „Kezit csókolom, medve bácsi!”, válaszoltam erre én, majd immáron félelem nélkül ültem oda a zongorához. Nagy házi muzsikálások voltak, édesanyám zongorázott, édesapám kiválóan hegedült, tehát a zene szeretetét otthonról hoztam. Az első zongoratanárom Ibi néni volt Zilahon, nővéremmel itt volt az első nyilvános fellépésünk is úgy, hogy még minden akkordot át sem ért a kezünk, a Rákóczi-indulót játszottuk.
Az Orbán család 1943-ban került Sopronba, az akkor már gimnazista Aladárnak előbb Mihálka Margit, majd a háborút követően a Templom utcai Esterházy-palotában lévő zeneiskolában a rendkívül szigorú Hernfeld Pálné, Elza néni volt a zongoratanára.
– Máig emlékszem az első mondatára: tudsz nekem valamit „előjátszani”? Igen, mondtam magabiztosan, a Hawaii lányt, meg a Törpe indulót – amire ő nagyon szomorú lett, de fölvett, és megúsztam nála végig nádpálca nélkül. Később országos versenyeken még voltak kisebb-nagyobb sikereim, végül aztán más irányba fordult az életem, hadmérnök lettem, majd Tárczy-Hornoch professzor mellett a geodéziai tudományokban mélyedtem el, később ebből is kandidáltam.
– Apu szerényen elhallgatott több mindent is zenei múltjából, amire nekem nincs módom, mert a közelébe sem érek – kapcsolódott a beszélgetésbe az ifjabb Aladár. – Amiben viszont feltétlen követtem őt, az a zene szeretete. Mühl Ali bácsi zeneovijában kezdtem, majd Barlai Margitnál, azaz Puppi néninél folytattam. Az az igazság, hogy egy idő után jobban érdekelt, vagy mondjuk úgy, korán elcsábított a zongora mellől a kosárlabda. Amiben viszont követtem aput, az a házasságkötéseknél való orgonálás, ami mind a mai napig tart. Hogy eddig hányszor játszottuk el Mendelssohn nászindulóját? Nehéz lenne kiszámolni, sok ezerszer...