Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Biztonságosabb lesz a közlekedés
Már dolgoznak a szakemberek a Csengery utcában – a kivitelezés első szakaszában a Csatkai Endre és a Batsányi utca közötti szakaszon félpályás útlezárásra számíthatnak az autósok. Fotó: Filep István

A Csengery utcában a szennyvízhálózat korszerűsítésével megkezdődtek a munkálatok

Biztonságosabb lesz a közlekedés

| Laklia-Szilágyi Andrea | Városi hírek

– Hamarosan startol a hatmilliárd forintos útfelújítási program, amit kormányzati és önkormányzati forrásból valósítunk meg – mondta dr. Farkas Ciprián polgármester. A soproni utak mellett megújul az M1-es autópálya is, mely szintén sok helyi autóst érint.

Megújul a Csengery utca, a Balfi út a Híd utcától az Anger rétig, a Kisvárkerület, az elkerülőút határ felé tartó szakasza és több mint egy tucat városi gyűjtőút is. A Balfi út esetében ősszel lakossági fórumot is tartanak.

– A csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítése, a parkolók megfelelő szintű kialakítása és a kerékpárút megvalósítása egy összetettebb műszaki folyamat, melyről nagyon fontos az itt élők megfelelő szintű tájékoztatása – mondta a közösségi oldalára feltöltött videóban dr. Farkas Ciprián polgármester.

A Balfi úton a mostaninál szélesebb (3,5 méteres) forgalmi sávokat, valamint 124 parkolóhelyet alakítanak ki. A munkálatok során megújul az útpálya szerkezete is. A Híd utca és az Anger rét között két új (kivilágított) gyalogátkelőhely is lesz, továbbá az evangélikus temetőnél és az Anger rétnél a jelenlegi buszmegállók helyén új autóbuszöblök is készülnek. A munkálatok mintegy 1,35 milliárd forintba kerülnek.

Az útkarbantartási munkálatok „előfutáraként” múlt héten megkezdődött a Csengery utca szennyvízhálózatának korszerűsítése. A kivitelezés első szakaszában a Csengery utca Csatkai Endre és Batsányi utca közötti szakaszán félpályás útlezárás várható. A forgalmat a Csatkai utca felől (a Deák tér irányából) a Csengery utcába kézi irányítás mellett engedik át. A Csengery utca felől azonban kizárólag a Volánbusz járatai hajthatnak be.

Hétfőn kezdődött a 84. számú főút felújítása a virágvölgyi körforgalomtól a Sopron tábláig (Ausztria felé) tartó szakaszon. A kivitelezőnek 90 napon belül kell végeznie a munkával. A felújítás során felmarják az elöregedett burkolatot, majd kötő- és kopóréteget építenek be. Ezzel együtt felújítják a vízelvezetést és a forgalomtechnikai jelzéseket is. A munkavégzés idejére ideiglenes forgalomkorlátozást vezetnek be. A forgalom továbbra is a főúton halad, esetenként váltakozó irányú korlátozás lép érvénybe.

A Várkerület felújításának befejező szakasza a Hűségkúttól az Ógabona térig tartó út rehabilitációja. Többek között megújul az aszfaltburkolat, kétoldali kerékpárutat alakítanak ki, felújítják a Várkerület Festő közi autóbuszöblöt, továbbá a Színház utca kisvárkerületi parkoló felőli szakaszán faltól falig megújul a burkolat. Az átalakításra 1,66 milliárd forintot szán a városvezetés.

A különböző gyűjtőutak – mint például a Manninger utca, a Sport utca és a Házi Jenő utca – felújítását tartalmazó tervek jelenleg készülnek.

Fontos hír a soproniaknak is, hogy szeptember elsejével elkezdődtek a főpálya bővítési munkálatai az M1-es autópályán, ezzel elstartolt Magyarország legnagyobb autópálya-bővítése.

Az 1-es sztráda 78 kilométer hosszan, az M0-s és a 94-es kilométernél található Concó pihenő között bővül 2×3 sávra, plusz oldalanként egy-egy teljes értékű forgalmi sávként használható, úgynevezett intelligens leállósáv is épül. Utóbbi baleset, munkavégzés vagy nagyobb forgalom idején megnyitható lesz a közlekedők számára, így akár 2×4 sávon is haladhat a forgalom Budapest és Győr között. A tervek szerint az M0–Bicske közötti szakasz 2028. augusztus 31-ig, a Concó pihenőig tartó szakasz pedig 2029. augusztus 31-ig készül el. Concó pihenő és Hegyeshalom között is bővül a pálya, de egy későbbi időpontban.

Kedvezményes matrica: A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. új matricatípust vezet be 2026. január 1-jétől az M1-es autópálya felújítása miatt. Az M1-es sztrádamatrica kedvezményes áron biztosít közlekedési lehetőséget azoknak, akik az autópálya felújítása miatt többletterhet viselnek. Lényege, hogy aki Pest, Fejér, Komárom–Esztergom és Győr–Moson–Sopron vármegyékre együttesen vásárol jogosultságot, az mindössze 15 ezer forintért teheti ezt meg, ami közel 50 százalékos kedvezményt jelent a külön-külön megvásárolt vármegyei matricák árához képest. A kedvezményes matrica igénybevételéhez nem szükséges az érintett vármegyékben lakcímmel rendelkezni.

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

Sopronért emlékérmes

Sopronért emlékérmes

2026. 04. 01.

Már hagyomány, hogy Sopronban a hűség napja alkalmából díjazzák a közösségért, a városért önzetlenül dolgozók munkáját.

Bemutatjuk a jelölteket

Bemutatjuk a jelölteket

2026. 04. 01.

Az április 12-i parlamenti választáson a Győr–Moson–Sopron vármegyei 04. számú választókerületben hét képviselőjelölt méretteti meg magát. A Helyi V...