Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Biztonságos közlekedés
Sopron–Ágfalva között 2 kilométeren újul meg az út – hangzott el a helyszíni sajtótájékoztatón

Biztonságos közlekedés

| P. Horváth László | Városi hírek

A Fenyő téri iskolához gépjárművel érkező szülők és gyermekeik közlekedését tette biztonságosabbá az a beruházás, amely révén egy aszfaltos úttal kötötték össze az intézmény két parkolóját. Közben pedig elkezdődött a Sopron és Ágfalva közötti út felújítása is.

Az elmúlt héten sajtótájékoztatón számoltak be a Fenyő téri Német Nemzetiségi Általános Iskolánál befejezett legújabb fejlesztésről a város vezetői. 

– Örömmel állunk ezen a helyen, hiszen elkészült az iskola két parkolóját összekötő út. A szükséges táblákat kihelyeztettük és a felfestés is elkészült – kezdte Mágel Ágost, a városfejlesztési bizottság elnöke. – A tervünk az volt, hogy a reggelente gépjárművel ideérkező és a délutánonként innen induló szülők jobb körülmények között közlekedhessenek. Azzal, hogy átjárható lett a parkoló, a kihajtás is egyszerűbb lett, hiszen nem kell a szűk helyen megfordulni. Így a gyerekek is biztonságosabban érhetik el az iskolát. A beruházás tizenhat millió forintos összegét a soproni önkormányzat a saját forrásából fedezte.

Stöckert Tamás főtanácsos kiemelte: a Brennbergbánya, Görbehalom felől érkezők az iskolai időszakban azzal szembesültek, hogy balesetveszélyes volt a közlekedés a Bánfalvi útnak ezen a szakaszán. – Üdvözlöm ezt a beruházást, hiszen megnyugtató módon rendezte a helyzetet – tette hozzá. – Felvettük a kapcsolatot a nyugdíjas rendőrök egyesületével. Így a tanítási napokon a tagjaik is segítik majd a közlekedést, ügyelnek a rendre és a tanulók biztonságára.

Dr. Farkas Ciprián önkormányzati képviselő, tanácsnok nagyobb kitekintést adott és a kormányzati cselekvések sorába illesztette be a mostani beruházást.

– Számunkra a gyermek az első, mindez meglátszik a tetteinken is – hangsúlyozta dr. Farkas Ciprián. – A magyar kormány komolyan gondolja a családok támogatását. A soproni önkormányzat is mindent megtesz azért, hogy folyamatosan megújítsa az oktatási intézményeket, óvodákat, bölcsődéket. (A közelmúltban korszerűsített intézményekről a 4. oldalon lévő írásunkban olvashat). Az intézkedések azt bizonyítják, hogy Sopronban is a gyermek az első!

Megújul a Sopron–Ágfalva közötti út

A Magyar Falu Program első ütemének részeként megkezdték a Sopron és Ágfalva közötti két kilométer hosszú út felújítását – jelentette be a helyszínen tartott sajtótájékoztatón Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője. Az eseményen részt vett dr. Farkas Ciprián önkormányzati képviselő, tanácsnok, valamint Pék Zsuzsanna, Ágfalva polgármestere is. A beruházás mintegy 353 millió forintba kerül, és várhatóan az év végéig befejeződik. Ennek során kicserélik az aszfaltburkolatot, valamint több helyen is korrigálják a jelenlegi nyomvonalat.

Kapcsolódó cikkek