Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Az utolsó órák története

Jegyzet

Az utolsó órák története

| Horváth Ferenc | Városi hírek

Megkezdődött a visszaszámlálás. Ahogyan ez ilyen időszakban lenni szokott, a pártok csúcsra járatják a kampányt, mert abban bíznak, hogy az utolsó napokban és órákban is lehet szavazókat szerezni.

S hogy valóban lehet-e? Nem tudom, most már inkább a mozgósítás a fontosabb, mert akit eddig nem lehetett meggyőzni valamelyik párt vélt vagy valós igazáról, azt már nem is lehet, de persze kivételek akadhatnak. A lelkesítés, a sikeres mozgósítás viszont valóban hozhat szavazatokat, még az utolsó nap utolsó óráiban is. Április 12. egy izgalmas nap lesz. Reggel még mindenki reménykedve ébred, napközben feszülten figyeljük a részvételi adatokat, urnazárás után pedig ismét a bizakodás órái következnek. S aztán jönnek majd folyamatosan az adatok, hogy melyik képviselőjelölt, hogyan is áll. Olyan lesz ez, mint a hullámvasút, egyszer fent, egyszer lejjebb. Végül pedig kijönnek a majdnem végleges számok. Sokan a mennyben érzik majd magukat, míg mások a pokol tüzes leheletét érzik majd a tarkójukon.

Egy kép belém égett még 2022-ből. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a Fidesz óriási sikert aratott, a média sorra mutatta a pártok eredményváró helyszíneit. Márki-Zay Péter ugyan a magyar politikatörténet egyik mélypontja volt, de mégis megrendítő volt látni, hogy az összefogás miniszterelnök-jelöltjét, akit már előre győztesnek kiáltottak ki, a súlyos vereség után elhagyták „elvtársai”, s ott állt a színpadon egyedül, illetve családja körében.

Gyanítom, hasonló képeket idén is láthatunk bőven, mert egy versenynek csak egy győztese lehet (no jó, akadnak döntetlenek is). Valamelyik párt – ha csak szimbolikusan is, de – egyedül marad, s elgondolkodhat azon, hogy a magyaroknak megfelelő jövőképet vázolt-e fel, a magyarok többségének az érdekeit képviselte-e, vagy inkább csak mások diktátuma motiválta selyempapírba csomagolva.

A szavazófülkében azonban mindenki egyedül lesz, s ha máskor nem, akkor talán akad majd néhány másodperce, perce, hogy átgondolja, miért és hova húzza azt a fontos x-et. Átgondolja, hogy érdemes-e kockáztatni, átgondolja, hogy feladja-e az értékest az értéktelenért. Átgondolja, hogy melyik párt és képviselőjelöltje a biztos választás a bizonytalannal szemben.

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

Svédországból Sopronba

Svédországból Sopronba

2026. 04. 08. | Horváth Ferenc

– Sötétedés után nem mertünk kimenni az utcára a zaklatások és a fizikai erőszak miatt. Naponta fordult elő lövöldözés, robbantás, késes rablás. Szint...