Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Az egykori evangélikus teológia épülete

Látta már? – soproni épületek, szobrok, műemlékek

Az egykori evangélikus teológia épülete

| Városi hírek

Sopronban több évszázados múltra tekint vissza az evangélikus teológiai képzés.

Szervezetileg 1892-ig a líceum keretein belül folyt, ekkor az egyházkerület a nyolcosztályos főgimnáziumot és a háromosztályos teológiai intézetet szervezetileg különválasztotta „Soproni Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyetemes Theológiai Akadémia” néven.

A kar fejlődésének gátat szabott a líceummal közös épülethasználat, ezért 1929-ben gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter elrendelte a Hittudományi Kar részére Sopronban egy új középület építését, melynek tervezésére Sándy Gyula (1868–1953) építészmérnök, a kivitelezésre pedig Boór Gusztáv soproni építési vállalkozó kapott megbízást. „Sopron erősítésének terve lebegett előttem, amikor idehoztuk az Erdészeti és Bányászati Főiskolát, egy lépés volt tovább, amikor az evangélikus teológiát egyetemi fakultássá fejlesztettük, melynek mi most hajlékot adunk” – mondotta Klebelsberg Kunó kultuszminiszter, amikor Horthy Miklós kormányzó jelenlétében 1930. október 19-én felavatta az evangélikus teológia új palotáját.

Olyan nagyhírű teológusok és tanárok oktattak egykor az épület falai között, mint dr. Podmaniczky Pál (a Kossuth-díjas Kutas László szobrászművész nagyapja), dr. Németh Sámuel, dr. Prőhle Károly, dr. Payr Sándor, és a sor még hosszan folytatható.

1951 novemberében felszámolták az Evangélikus Hittudományi Kart, az épületet államosították, majd Rozsondai Károly (1901–1967) igazgatásával itt lelt otthonra a Soproni Állami Tanítóképző. Az egykori teológia épületében 1957 augusztusától előbb a Sztálin téri Általános Iskola, majd a Kellner Sándor Általános Iskola működött. 1990-ben ismét névváltoztatásra került sor az iskola életében: a Május 1. tér visszakapta egykori nevét, így lett Deák Téri Általános Iskola.

Fotó és szöveg: Pluzsik Tamás

Kapcsolódó cikkek