1996-ban helyezkedett el ápolóként az akkori nevén Erzsébet-kórházban Bozsoki Krisztián. Több továbbképzésen is részt vett, végül a diabetológiára, azon belül a cukorbetegek gondozására szakosodott. Most már osztályvezető-helyettes szakápolóként tevékenykedik a Soproni Gyógyközpont gasztroenterológiai osztályán. – 1986-ban, 10 éves koromban történt velem egy autóbaleset, fél évet töltöttem kórházban, újra meg kellett tanulnom járni, sőt kezdetben azt mondták, hogy el is veszítem az egyik lábam – eleveníti fel a magyar ápolók napja alkalmából gyermekkori emlékeit. – Ez szerencsére nem így lett, viszont a fél év alatt nagyon sok tapasztalattal gazdagodtam az egészségügyről és az ápolás világáról. Édesanyám 42 évet dolgozott ápolóként, így a családi minta is adott volt, de én saját elhatározásomból döntöttem a segítő hivatás mellett. 

Munkája során nemcsak gondozza, de életviteli tanácsokkal is ellátja a gasztroenterológiai osztályra kerülő cukorbetegeket. – Megtanítjuk például az inzulinbelövő készülék és a vércukormérő használatára a betegeket, táplálkozási tanácsokkal is ellátjuk, és az esetleges szövődmények elkerülésére is igyekszünk felkészíteni őket – folytatja Bozsoki Krisztián. – Olyan ez, mint a sport, ahol mi, ápolók vagyunk az edzők, de a betegen múlik, hogy mennyire lesz sikeres. Mi igyekszünk minden tőlünk telhetőt megtenni, hogy segíthessünk. Nem könnyű egy 13–14 évesnek eldönteni, hogy milyen hivatást válasszon. Az ápolói munka értékmérője, ha a beteg örömmel gondol vissza ránk. Mind a mai napig jólesik, ha az utcán találkozom egy korábbi beteggel, aki felismer és megköszöni a segítséget, amit az osztály munkatársaitól kapott. Mottóm: „Ha van mit adnod, add jó szívvel át, add munkád és csekély tapasztalásod, s bár nem váltod meg vele a világot, de szebbé teheted egy pillanatát.”.