Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap   www.sopronitema.hu

Álom és valóság

| Horváth Ferenc jegyzete | Városi hírek

A legfrissebb statisztikai adatok szerint 2010 óta 800 ezerrel többen dolgoznak, és a munkanélküliség 12 százalékról 3,6-ra zuhant vissza.

Amikor néhány évvel ezelőtt a kormány kijelentette, hogy belátható időn belül 1 millió új munkahely megteremtése a célja, sokan – élükön az ellenzékkel – lehetetlennek, propagandafogásnak tartották. Aztán ahogy múltak az esztendők, úgy gyarapodott a munkahelyek száma. A legfrissebb statisztikai adatok szerint 2010 óta 800 ezerrel többen dolgoznak, és a munkanélküliség 12 százalékról 3,6-ra zuhant vissza. Ma már a legnagyobb gondot a munkaerőhiány okozza. Ennek nap mint nap tanúi (elszenvedői) vagyunk itt, Sopronban is. Igaz, ebben közrejátszik Ausztria közelsége. Mint ismert, sok jó szakember jár át dolgozni vagy vállal munkát a határ túloldalán. Itthon pedig olykor hetekig várunk egy gázszerelőre vagy asztalosra. Tudok olyan esetről is, amikor a szakember az általa szerelt fűtési rendszer meghibásodásakor telefonon több időpontot is ígért, mert mindig közbejött egy ausztriai megrendelés. Az utolsó óta szó szerint hónapok teltek el, de még nem jelentkezett… Szóval áldás és néha átok is, hogy keresett a magyar munkaerő, immáron nem csupán külföldön, hanem idehaza is.

Visszagondolni is szédítő, hogy honnan indultuk 30 éve! Ma már tény, az ellenzéki kerekasztal-tárgyalásokon nem foglalkoztak a gazdasági rendszerváltással, aminek egyenes folytatása lett az országban a szabad rablás, a munkahelyek felszámolása, a munkanélküliség és annak minden következménye. Elszaporodtak a romlás virágai. Gondoljuk csak el, egy fél emberöltő kellett, hogy talpra álljunk, s mindez az utolsó 8 év teljesítménye, mert addig csak bukdácsoltunk! Hol több, hol kevesebb levegőt kaptunk. A rendszerváltás óta napjainkban dolgoznak a legtöbben. Ami különösen figyelemre méltó, hogy az említett 800 ezerből 670 ezren a versenyszférában helyezkedtek el, a közfoglalkoztatásban lévők száma viszont csökkent. A munkanélküliek száma drasztikusan esett vissza, 168 ezerre. Ez nagyjából egyharmados zsugorodást jelent, de azt is jelzi, hogy egyrészről még akad tennivaló, másrészről pedig aktivizálni kell a lehetséges tartalékokat. Ehhez (és a külföldön dolgozók hazatéréséhez) járulhat hozzá a bérek folyamatos emelkedése, még akkor is, ha még nem érjük el az osztrák szintet, de a tendencia egyértelmű, és jól kirajzolódik a jövő. Ma már tény, nem volt álom volt az egymillió munkahely megteremtése, de ha igen, akkor sikerült valóra váltani.

Kapcsolódó cikkek

Sopron nem felejt

Sopron nem felejt

2018. 12. 19. | Horváth Ferenc

Sopron polgárai a hagyományoknak megfelelően méltó módon emlékeztek az 1921-es népszavazásra. A hűség napján adták át a városi elismeréseket. Az idén dr. Árvay Györgyné vehette át a díszpolgári címet.

Szilveszter a nagyvilágban

Szilveszter a nagyvilágban

2018. 12. 19. | P. Horváth László

A földkerekség minden táján elbúcsúznak az óévtől, ám az már mindenhol eltérő, hogy miként teszik ezt. A világutazó soproni Kiss Róbert Richárdnak olyan szerencséje volt, hogy a világ számos országában szilveszterezhetett.