Kik a felelősek azért, hogy ma már szinte hétről hétre újabb és újabb merényleteket követnek el Európa és világ legkülönbözőbb pontján. (Amikor e sorokat írom, éppen a vasárnapra virradó éjszakai londoni terrortámadás híreit hallgatja a világ.)

Tűnődöm, vajon átérzik-e azok a döntéshozók, akik azt szeretnék, ha Európát milliók özönlenék el, azoknak a fájdalmát, akiknek gyermekük, férjük, feleségük, kedvesük maradt holtan egy-egy felfogatatlan terrortámadás után. Minek kell még történnie, hogy végre érdemi és hatásos lépések történjenek, hogy visszaálljon a megszokott élet ritmusa Párizsban, Londonban, Nizzában, Brüsszelben, Kölnben, és még sorolhatnám végtelenül. Európa sajnos nem tanul saját történelméből sem. Amikor rosszul felfogott és értelmezett érdekből hoz rossz döntéseket, szinte képtelen korrigálni, vagy ha igen, nagyon-nagyon lassan. Korunk legnagyobb kihívása, a migráció olyan kérdés, amely – talán most még egy kicsit abszurdnak tűnhet – felérhet a nagy világégésekkel.

Mert nem kell ahhoz különleges jövőbe látó képesség, hogy felmérhessük: ha azok a tervek valósulnak meg, hogy milliókat telepítnek be Európa különböző országaiba, akkor az öreg kontinens elveszíti mindazt, amelyet évezredek alatt felépített, számos tragédiával kísérve. Nem, kérem, ez nem felesleges riogatás vagy valamiféle vaklárma. A gyilkosságok sorozata, a párhuzamos társadalmak kialakulása (bárhogyan is szeretnék letagadni), a kulturális és vallási elkülönültség kézzelfoghatóan és mindenki számára érthetően előrevetíti, hogy mi történik velünk, ha nem cselekszünk. Milyen élet az, amikor állig felfegyverzett katonák árnyékában élünk, s csak félve ülünk vonatra, metróra, vagy térünk be egy áruházba, megyünk el egy koncertre?

Véletlen, hogy a gazdag arab országok és Ausztrália, Amerika, és még folytathatnám, nem engedi a tömeges migrációt? Persze, hogy nem! Nyilván felmérték ennek különböző társadalmi és gazdasági hatásait. Azt értem én, hogy egy országnak, mondjuk, munkaerőre van szüksége. Ha így van, ültesse vonatra, repülőre, akikre szüksége van, de ne vándoroltassák őket a fél világon át, és főleg ne akarják erővel ránk kényszeríteni a nekik felesleges emberek befogadást. Magyarország szuverén ország. Nem engedhetjük meg, hogy ilyen fontos kérdésekben az unió magukat felkent vezetői (és sajnos hazai kiszolgálói) döntsenek. Ez nemzeti hatáskör, és az is kell, hogy maradjon!