Négy évtized az alsósok között

Sok kedves régi emlék jut eszembe, amikor Barkovics Zsigmondné, Joli néni, egykori tanító nénim ajtaján kopogok. Azzal a végtelen kedvességgel köszönt, ahogy azt egykor tette, amikor kis elsősként átléptem a Gárdonyi, azaz az egykori Ferenczy küszöbét.

Hiszek abban, hogy az elsős tanítók szerepe nagyon meghatározó a gyerekek számára. Ha az ő „szemüvegükön” keresztül okosnak, szerethetőnek látja magát a kisiskolás, sokkal könnyebben veszi az akadályokat, sokkal több sikerélmény éri. Joli néni először az óvóképző főiskolán diplomázott, ám mivel mindig is vágyott arra, hogy alsósokat taníthasson, ezért kérőbb elvégezte a győri tanítóképző főiskolát is.

– Csodanap volt a diplomaosztóm, hiszen az ikreim éppen aznap látták meg a napvilágot – mesélte mosolyogva. – Négy gyermeket neveltem, van öt unokám és két csodaszép dédunokám – mutatott az asztalon sorakozó fotókra. – Ugyanakkor emellett volt sok-sok gyerek, akikről nagy szerencsémre tanítóként gondoskodhattam. Nagyon lehet szeretni ezt a pályát, ezt valószínűleg odahaza is látta a családom, így bár én egyik lányomat sem biztattam, mégis mindkettő a tanári pályát választotta. Mindig örömet jelentett, amikor tanítani indultam a gyerekekhez, és feltöltődve léptem ki délután az iskola kapuján. Nincs annál nagyobb boldogság számomra, amikor az utcán sétálok, és egyszer csak odafut hozzám valaki, és mosolyogva üdvözöl: „Csókolom Joli néni!”. Hálás vagyok a sorsnak, hogy erre a pályára terelt.

Vajon mi lehet a kulcs a gyerekekhez? Joli néni szerint a válasz a lehető legegyszerűbb: tiszta szívből kell szeretni őket. Mindegyikük más-más egyéniség, és ezt tiszteletben kell tartani. A pályájáról a legkedvesebb emlékként azok a felhőtlen pillanatok maradtak meg számára, amikor az udvaron körjátékozott, fogócskázott, bújócskázott önfeledten a gyerekekkel.

Húsz éve nyugdíjas, azóta az unokázás, a dédunokázás, a kirándulások és az utazás tölti ki az idejét, bejárta Európa számos országát a fiával együtt. Tavaly ősszel boldogan szállt repülőre, hogy elutazhasson Helsinkiben élő unokájához, a család a nyolcvanadik születésnapjára lepte meg az utazással. A járvány sem vette el a kedvét a sétától, ám most nem a Lövérekben kirándul, hanem lakóhelyéhez közel fekvő Virágvölgyben barangol lányaival együtt, akik féltőn vigyáznak édesanyjukra.

A Suli TV Tündi nénije

Azt, hogy valaha egy óriás mackó lesz a partnere a tanításban, soha sem gondolta volna Mák Tünde, a Gárdonyi Géza Általános Iskola 3. osztályos tanítója. Ám, amikor Tündi néni megkapta a felkérést, hogy a Suli TV-ben segítse a legkisebbeket a tanulásban, első szóra igent mondott.

– Teljesen új terep számomra a stúdiók világa, ám úgy éreztem, ha a hirtelen jött online oktatás világában ezzel tudok segíteni a gyerekeknek, akkor miért ne tenném meg – mesélte derűsen Tünde néni. – Azonnal jöttek az ötletek, miként lehet élménydús az oktatás az első, második osztályos diákok számára, igazi kihívásként éltem meg, a Sopron TV munkatársai pedig mindenben támogattak. Inspirált, hogy a gyerekek és a szüleik is biztattak, sok-sok pozitív visszajelzést kaptam.

A tanítói pályát élete egyik meghatározó pedagógusa hatására választotta. Negyedik osztályosként egy fiatal, pályakezdő, lendületes tanító néni vette át az osztályukat, aki teljesen elbűvölte: onnantól kezdve céltudatosan a tanításra készült. Vajon mi a varázsa a tanítói pályának?

– Hihetetlen érzés látni a gyerekek szemeit, ahogy rám néznek visszacsatolásként, az lehet pozitív vagy akár negatív is, hiszen nem lehet mindenkinek jó napja. Nagyon szép feladat a tudás átadása is, látni, ahogy napról napra okosodnak a gyerekek: mindezt élményszerűen, nem pedig rutinból teszem. Mindig úgy tartottam, hogy ne a nevemre emlékezzenek az évek múlásával a tanítványaim, hanem arra, hogy jól érezték magukat velem az órákon, megszeressék az iskolát, nyitottak legyenek a tanulásra. Hiszek abban, hogy mindegyik gyerekhez más és más út vezet, így e szerint is tanítok: ugyanazt a dolgot több oldalról is megközelítem.

A pedagógusnak sok egykori tanítványával napi szintű a kapcsolata, a legelső osztálya már jó pár éve érettségizett, mégis figyelemmel kíséri a sorsukat. Mint mondta: nagyon szép pálya a tanítói, de nem minden fiatalnak javasolná: – A legfontosabb szerintem a kitartás, mert a munkánk során számos nehézség adódik sok fajta szempontból, másrészt a tanítói pályához nélkülözhetetlen az elhivatottság. Az én szerencsém, bármilyen furcsa az, hogy az első éveimet pályakezdőként egy olyan kisebbségi iskolában töltöttem az ország másik felén, ahova csupa nagyon nehéz sorsú gyerek járt. Az iskola vette meg a tanszereket, etette őket, és mégis helyt álltak. Többen később le is érettségiztek. Ez az az élethelyzet, amikor eldől: valaki a nehézségek ellenére mégis marad-e a pályán. Engem csak megerősített abban: nekem ez az utam…