Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
A tavaszt köszöntötték

Brennbergbányán erős és összetartó a helyi közösség

A tavaszt köszöntötték

| Pluzsik Tamás | Városi hírek

Negyedik alkalommal rendezte meg Brennbergbánya, Óhermes, Újhermes, Görbehalom Településrészi Önkormányzat és a Brennbergi Kulturális Egyesület a már hagyományosnak is nevezhető tavaszköszöntő rendezvényét.

A tavaszköszöntő programon há­­zi­­gazdaként Táp Lászlóné ön­­kor­mányza­­ti képviselő üdvözölte a ra­­gyo­­­­­­gó tavaszi időben összegyűlt brenn­­­­berg­­bá­­nya­i­a­­kat és a vendégeket.

Az eseményen részt vett dr. Fo­­dor Tamás polgármester is, aki köszöntőjében hang­­súlyoz­ta, hogy a város örömmel támogat minden olyan rendezvényt, így a bren­­nberg­bá­nyai tavaszköszöntőt is, mely a helyi közösségek megerősítését, összetartozását szolgálja.

– Az pedig különösen örömteli, hogy ilyen szép számban gyerekek és fiatalok is eljöttek erre a pél­­dásan megszervezett rendezvényre, hisz ez egyúttal azt is jelzi, hogy van jövője Brenn­­­­ber­­g­­bá­­nyá­­nak – mondotta Sopron polgármestere.

Népszerű volt az arcfestés, si­­kert aratott továbbá a helyi óvo­­dások műsora, a Soproni Pe­­tőfi Színház művészeinek fellépése, valamint a Brennbergbányai Ifjúsági Zenekar és Énekkar első nyilvános fellépése Rázó Emőke és Tóth András vezetésével. A gyerekek az Oscar-díjas Mindenki című kisfilmből ismert Bodzavirág dalt is előadták. 

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek