– Gratulálok a rangos elismeréshez! Hogyan élte meg a díjátadás ünnepi, felemelő pillanatait?

– Nagyon meglepett, és nagy megtiszteltetéssel fogadom a díjat, az ünnepség során be kell vallanom: alaposan meghatódtam. Amikor érkezett a hír, hogy én kapom a centenáriumi esztendőben a város egyik legrangosabb elismerését, fel is vetődött bennem a kérdés: vajon mivel érdemeltem ezt ki. Így aztán szépen leültem, hogy összeszedjem magamban azokat a tevékenységeket, szerepvállalásokat, amelyek erre érdemesre tehetnek.

– Mi minden került erre a képzeletbeli listára?

– Aktív koromban, amikor a GYSEV-nél vasútigazgatóként, majd vezérigazgató-helyettesként tevékenykedtem, a város gazdasága versenyképességének növelése motivált, ennek jegyében hozzájárultam ahhoz, hogy Sopronban megvalósult a kombinált fuvarozás és az úgynevezett „gördülő országút” megszervezése. A Soproni Városi Gazdasági Kamara elnökeként, majd a megyei kereskedelmi és iparkamara alelnökeként is tevékenykedtem, és nyugdíjazásom után, 2007-ben kaptam a számomra legkedvesebb feladatot: a város legrégebbi civil szervezetének, a Soproni Városszépítő Egyesületnek az elnökévé választottak.

– Hihetetlen aktivitással, elkötelezetten végzi ezt a feladatot. Számtalan esetben vett részt a város utcáinak, tereinek, parkjainak és épületeinek szépítésében, elősegítette sok új létesítmény városképbe illő megjelenését. Mit jelent Önnek Sopron, a leghűségesebb város?

– Életem nagy szerencséje, hogy amikor Budapesten a közgazdasági egyetem közlekedési szakán megszereztem a diplomámat, akkor a még ott székelő GYSEV Zrt. olyan frissen végzett szakembereket „vadászott”, akik német nyelvtudással rendelkeznek, és a kialakítandó soproni székhelyen szakemberként elhelyezkednének, így kerültem több mint 50 esztendővel ezelőtt Sopronba. Tolnában születtem, a német nyelv a szülői házban gyerekként ivódott belém. A GYSEV-nél a 70-es években óriási erők mozdultak meg a város idegenforgalmának a fejlesztéséért. Akkor jött létre a Lokomotív Utazási Iroda, a 80-as években a Hotel Sopron, oldtimer szerelvények közlekedtek. A felejthetetlen Friedrich Kari bácsi vezette a vendégcsoportokat, amikor csak tehettem, én is velük tartottam. Teljesen elvarázsolt Sopron az ő szemén keresztül nézve.

– Milyen érzések kerítik a hatalmába, amikor napjainkban a csodálatosan felújított belvárosban sétál?

– Nincs napszak, nincs évszak, bármelyik irányból is közelítem meg a belvárost, hogy ne nyűgözne le. Minden egyes séta során új és új impulzusok érnek. Sokat kell dolgozni ahhoz, amiben én is aktívan kiveszem a részem, hogy a járványügyi helyzet után újra élettel teljen meg a mi kis ékszerdobozunk.

– Vállalatvezetőként és aktív közéleti szereplőként a nap 24 órája sem volt elég, hogy a feladatai végére érjen. Kik azok, akik a legnagyobb segítséget nyújtották Önnek mindebben?

– Nagyszerű kollégákkal dolgoztam együtt, és remek önkéntesekkel vagyok körülvéve az egyesületben, de a legnagyobb segítséget, a biztos támaszt a feleségem nyújtotta és nyújtja mind a mai napig. Együtt végeztünk az egyetemen, és együtt költöztünk Sopronba. Született egy fiunk, aki a nyomomba lépve a vasútnál dolgozik, és van egy beteg lányunk, akinek a gondozását, mielőtt a Tómalom utcai gyermekotthonba került, a feleségem végezte végtelen türelemmel és odaadással. Aki hasonló élethelyzetben van, tudja: nagyon sok nehézséggel, fájdalommal jár együtt, de nem tudom elmondani, milyen mérhetetlen szeretetet kapunk tőle. A díjjal a mögöttem álló családomat is kitüntették.