Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
A rehabilitáció csapatmunka
– A rehabilitációs csapat minden egyes szereplője ugyanolyan fontos – mondta dr. Németh Bence. Fotó: Filep István

A gyógyuláshoz elengedhetetlen a megfelelő fokú együttműködés

A rehabilitáció csapatmunka

| Huszár Judit | Városi hírek

A halálozásnak a harmadik, a tartós ápolást igénylő rokkantságnak pedig a leggyakoribb oka hazánkban is a stroke. Agyi érkatasztrófa esetén fontos, hogy minél előbb kórházba kerüljön a beteg, majd a sürgősségi ellátások után aktívan részt vegyen a rehabilitációban. Utóbbit Sopronban a kórház Várisi úti telephelyén végzik.

A stroke világnapja minden évben október 29. – célja, hogy felhívja a figyelmet a betegség tüneteire, a megelőzés lehetőségeire. Évente 40–50 ezer stroke-os esetet regisztrálnak Magyarországon, ezért is fontos beszélni a betegségről. A Soproni Gyógyközpont Várisi úti épületében működik a neurorehabilitációs osztály – itt jelenleg 40 döntően neurológiai és kisebb részt traumatológiai beteget kezelnek egyidejűleg.

– A legnagyobb arányban a stroke utáni rehabilitációval foglalkozunk, ez teszi ki a tevékenységünknek körülbelül a felét – kezdte dr. Németh Bence osztályvezető főorvos. – A betegek többsége a soproni kórházból kerül hozzánk. Egy rehabilitációs konzíliumon döntjük el, hogy ki az, aki már alkalmas a további kezelésekre. A rehabilitációhoz elengedhetetlen a megfelelő fokú együttműködési és tanulási képesség, hiszen terapeutáink hiába mondják el, mutatják meg a fejlődéshez szükséges feladatokat, ha azt a beteg nem érti meg, vagy nem tudja megjegyezni. Ugyanígy szükséges egy terhelhetőségi szint, valamint mindig figyelembe vesszük a szociális hátteret is.

Az elsődleges, stroke utáni rehabilitáció legalább négy hétig tart, de előfordul, hogy akár három hónapot is az osztályon töltenek a betegek. Később pedig úgynevezett programozható rehabilitációra is visszahívják a páciensek egy részét.

– A rehabilitáció mindig csapatmunka, a csapat minden egyes szereplője ugyanolyan fontos – folytatta dr. Németh Bence. – Ketten vagyunk neurológus szakorvosok, nekem rehabilitációs szakorvos végzettségem is van, de kolléganőm is sokéves rehabilitációs tapasztalattal rendelkezik. Gyógytornászokkal, logopédussal, pszichológusokkal – egyikük jelenleg neuropszichológus képzésben vesz részt –, dietetikusokkal, szociális munkással, szakápolókkal dolgozunk együtt. De a csapat legfontosabb tagja maga a beteg, hiszen az ő motiváltsága nagymértékben meghatározza azt, hogy mennyire lesz sikeres a rehabilitáció. Volt olyan páciensünk a közelmúltban, aki például kezdetben alig tudott ülni, majd hat hét után már segédeszközzel a szobájából is ki tudott egyedül menni, önellátásának legtöbb aspektusában önállóvá vált. Ezek a sikerek motiválóak.

A rehabilitációs osztályon délelőtt a legsűrűbb a program, ekkor tartják a legtöbb személyes foglalkozást, ez ebéd után a betegek egy részénél folytatódik, illetve mindenki kap önálló terápiás gyakorlatokat is. A stroke-kal érintett páciensek döntő többsége idős, 70 év feletti. A fiatalok rehabilitációja külön kihívás, hiszen náluk az is fontos cél, hogy vissza tudjanak térni a munka világába. 

Minden perc számít! A három leggyakoribb tünet stroke esetén: sokan csak féloldalasan tudnak nevetni, mosolyogni, az arcuk egyik fele ernyedt marad. A stroke miatt a legtöbben nem tudnak egy egyszerűbb mondatot sem folyamatosan és jól érthetően elmondani, a szavak összefolynak. Agyi vérellátási zavar esetén a többség nem tudja felemelni mindkét karját. Ha a három tünetből már egyet érzékel, akkor azonnal hívja a 112-t!

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek