Példák sokaságát lehetne felhozni csillapíthatatlan hatalomvágyára. Ezzel persze önmagában nincs is semmi gond, hiszen milyen ellenzék lenne az, amelyik ne szeretné megkaparintani a hatalmat?! A demokratikus berendezkedés alappillére a többpártrendszer. A választók pedig választanak a kínálatból. Magyarországon immár 12 éve a Fidesznek szavaznak bizalmat az emberek. Ezt a tényt azonban az ellenzék nem fogadja el, s minden (csekély) erejével a hatalomra tör, akár hazugságok és az emberek becsapása árán is. Közöttük van olyan párt is, amely magának tulajdonítva a vezető szerepet, már árnyékkormányt is alakított. Az persze más kérdés, hogy ez senkit sem érdekel, így aztán csak maguknak kevergetik a meglehetősen csikorgós homokkását. Az ellenzék abban is lehetőséget látott, hogy „felülve” a pedagógus szakszervezetek hátára, általános felkelést szítson. Az utcára szólított magyarok nagy-nagy többsége azonban otthon maradt, annak ellenére, hogy egyetértenek a szorgalmazott és a kormány által már eldöntött béremeléssel. Otthon maradtak, mert nem kértek és kérnek az ellenzékből, nem akarták, hogy bábuk legyenek a sakktáblán, úgy, hogy lépéseiket mások irányítsák. És azért is otthon maradtak, mert a kormány az elmúlt évtizedben egy őszinte világot teremtett. Egy olyan világot, ahol a csend a nyugalom csendje, ahol lehet szidni a kormányt, lehet tüntetni a törvények betartásával. Egy olyan országot épít, amely gyors léptekkel hagyja maga mögött a múltat, egy olyan országot, amelyben egyesítette a nemzet többségét. Egy olyan országot, amelyben kitüntetett szerep jut a családoknak, és amelyben a nyugdíjasok anyagi megbecsülése is erkölcsi kérdés. Még ebben a helyzetben is, amikor magasak az energiaárak, amikor az infláció mérgezi az életünket, amikor sokan elbizonytalanodtak, mert kétségeik támadtak.

Nekünk azonban ne legyenek kétségeink! A kormány túllendíti az országot ezen a válságon is, éppúgy, mint a korábbiakon. Teszi ezt az emberek döntő többségének támogatásával, akik értik és érzik, hogy mi, miért történik.