Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
A küzdelmek ára
A bánfalvi Hősi temetőben több mint ezer német katona nyugszik Fotó: Pluzsik Tamás

Megemlékezés a Hősi temetőben Bánfalván

A küzdelmek ára

| Pluzsik Tamás | Városi hírek

A német katonasírok felújításának 25. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést a bánfalvi Hősi temetőben.

Sopron város önkormányzatával közösen szervezte a csütörtöki megemlékezést a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség.

– Sopron katonaváros volt a 19. században, és a 20. század első évtizedeiben is több alakulatnak volt a székhelye – mondta dr. Farkas Ciprián polgármester. – Ki kell emelni a 9. Nádasdy huszárezredet, amely a Monarchia egyik elit alakulata volt. Sopron városa nemcsak büszke ezekre a történelmi hagyományokra, hanem becsülettel ápolja is azokat.

A polgármester szólt arról, hogy 3200 katona, hadifogoly és civil áldozat nyugszik a bánfalvi hősi temetőben, többségük nyughelye még azonosítható, sokak nevét pedig közös emlékműveken örökítették meg. Az első és második világháborúban elesett német katonák nyughelyét huszonöt éve tették rendbe. A rendezvényen részt vett Uwe Zvonar vezérkari alezredes, a budapesti német nagykövetség véderő attaséja, aki az itt nyugvó több mint ezer német katonára emlékezett.

Dr. Kun-Szabó István vezérőrnagy, köztársasági elnöki főhadsegéd arra emlékeztetett, hogy az emberiség nagy küzdelmeinek súlyos ára van, a történelem viszontagságai katonai sírköveket, fejfákat, kereszteket hagynak maguk után. Akik ellenségek voltak a harcban, azok itt egyek lettek.

A megemlékezés zárásaként dr. Farkas Ciprián polgármester, Mágel Ágost és Stöckert Tamás önkormányzati képviselő, valamint a jelenlévők koszorúkat és virágokat helyeztek el a 25 évvel ezelőtt létesített emlékműnél. 

Kapcsolódó cikkek