Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
A járda a gyalogosoké!
Fontos, hogy a kerékpárosok és a gyalogosok is betartsák a KRESZ szabályait, így lehet megelőzni a baleseteket. Fotó: Filep István

Új közlekedési eszközök – hamarosan módosulhat a KRESZ

A járda a gyalogosoké!

| P. Horváth László | Városi hírek

Ahogy eljött a jó idő, a gyalogosok mellett mind több – pedállal és villanyárammal meghajtott – kerékpáros, rolleres jelent meg a közutakon. Fontos az óvatosság és a szabályok betartása.

– A jelenleg érvényben lévő szabályok szerint kerékpárral csak a kerékpárúton, kerékpársávon, ezek hiányában az út jobb szélén, a padkához közel közlekedhetnek – mondta lapunknak Kovács Miklós alezredes, a Soproni Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője. – A járda a gyalogosoké, ott a kerékpárt csak tolni lehet. A biciklisek oda csak akkor hajthatnak fel, ha az úttest alkalmatlan a kerékpározásra. Ebből pedig Sopronban meglehetősen kevés van. További fontos szabály, hogy az egyirányú utcába a kerékpárosok csak akkor mehetnek be, ha ezt tábla engedélyezi. Ilyen útszakasz városunkban csak kettő van: a Színház és a Rózsa utca. Az útkereszteződésben, a gyalogátkelőhelyek előtt le kell szállni a kerékpárról, és azt tolva lehet áthaladni az úttesten.

Kovács Miklós kiemelte: közlekedési eszköznek az minősül, amit a KRESZ nevesít, ez alapján a gördeszka, a görkorcsolya, a lábbal hajtott roller sporteszköznek számít. Ezekkel a pedig a járdán, a gyalogosok zavarása nélkül lehet közlekedni. Egy roller jól gyorsul, illetve képes a hirtelen irányváltoztatásra, ezért a fő szempont, hogy baj esetén biztonságosan meg tudjon állni.

Az elektromos roller, a tisztán villanyárammal meghajtott kerékpár segédmotornak minősül. Ezekkel jelenleg sem járdán, sem kerékpársávon, sem lakott területen belül kerékpárúton nem lehet közlekedni. Vezetéséhez jogosítvány, kötelező biztosítás szükséges, illetve ez esetben érvényes a zéró tolerancia elve, azzal az ittas vezetés bűncselekmények minősül.

Módosulhat a KRESZ: – Több egyeztetés után hamarosan a célegyenesbe érhet a KRESZ módosítása, amellyel többek között az elektromos rollerek és kerékpárok megjelenésére is reagálnak. A kerékpáros szervezetek azt kérik, hogy töröljék el a kötelező kerékpárút-használatot – mondta egy rádióműsorban Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos. – A változtatás azonban nemcsak megváltozott kerékpáros szokások miatt szükséges, hanem mert rengeteg új elektromos közlekedési eszköz jelent meg. Elég csak a már említett elektromos rollerekre gondolni, és ezeknek a szabályozását is meg kell határozni.

Kapcsolódó cikkek