Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Jegyzet

A hűség jutalma

| Horváth Ferenc | Városi hírek

Február elején látott napvilágot a hír, hogy a kormány az 1921-es népszavazás centenáriumát egy újabb ajándékkal is maradandóvá teszi.

Ez egy, a szimbolikáján is túlmutató gesztus a soproniak felé. Az Orbán kormány nemes hagyományokat folytat, hiszen Hűségkapu után (amely 1928-ban készült el, s amelynek a barokkos keretét ­Hikisch Rezső műépítész tervezte, a szoborcsoportot pedig Kisfaludi Strobl Zsigmond), a népszavazás 80. évfordulójára Hűségkutat adományozott, amelyet Soltra E. Tamás soproni szobrászművész készített. Most a századikon pedig egy Hűségpark a soproniak jutalma. Arról se feledkezzünk meg, hogy december 14-ét 2001-ben a kormány a hűség napjává nyilvánította, így téve országossá a soproniak ünnepét! Hűségünk hű őre a Hűségzászló a Széchenyi téren, amelynek felállításáról a tizedik évfordulón döntött a város és a vármegye, és amely egy év múlva készült el.

Az új Hűségpark jól illeszkedik majd a Kisvárkerület már tervezett felújításába. Adományozása szép és egyben praktikus gesztus is. Elkészülte után lesz teljes a Várkerület megújulása a Széchenyi tértől az egykori piactérig, majd parkolóig.

Egy kormány visszamenőleg nem tudja megjutalmazni a hősöket és azokat a polgárokat sem, akik függetlenül nemzetiségüktől, vallásuktól arra szavaztak, hogy Sopron magyar maradjon. Legfeljebb fejet hajt előttük. Évtizedek vagy akár egy évszázad után a „jutalom” az éppen akkor élőket illeti. A Hűségpark kapcsán jutott eszembe, hogy „igazságtalanok” lennénk, ha csak a kimondottan a centenáriumra kapott ajándékokat vennénk számba, s elfeledkeznénk azokról a „jutalmakról”, amelyeket az elmúlt években kaptunk – valljuk be, bőségesen. Mintha így akart volna kárpótolni bennünket a kormány azokért az évtizedekért, amikor elzárt városként, a megye fojtogatásában alig-alig érkezett hozzánk központi forrás. A szorításon csak a ’60-as évek végén, a ’70-es évek elején eresztettek egy kicsit: ekkor épültek a lakótelepek, és készülhetett a város alapításának 700. évfordulójára. A rendszerváltás után sokáig nem történt semmi, éltük a pangás éveit. A változás, a nagy változás Sopronban 2006-ban, az országban pedig 2010-ben kezdődött. Igaz, akkor még nem tudtuk, hogy új pályára állítva az országot Sopron is kitüntetett helyet kap a fejlesztési rangsorban.

Az elmúlt több mint tíz év bebizonyította, hogy egy sikeres gazdaságpolitikára alapozva nagy léptekkel lehet csökkenteni lemaradásunkat, de csak akkor, ha összeáll az emberek, az önkormányzat és a kormány hármasa. Ez jelenti a garanciát arra, hogy továbbra is előre haladjunk.

Kapcsolódó cikkek