A líceumi diákok is szívesen ejtették útba a forrást: bármerre is vitt az útjuk, rendszerint a Neuhof, vagyis az Erzsébet-kert fölötti erdőben lévő forráshoz is elzarándokoltak, ezért a forrást egy idő után csak „Deákok-kútjának”, Studentenbrunnennek nevezték. 1827-ben a líceumi ifjúság egyesületet is alapított Deákkúti Vármegye néven, a forrás fölé pedig egy faragott követ állítottak a következő felirattal: „Deákkút! Légy forrása sok ártatlan örömnek!”.

A szabadságharc bukását követően a Deákkúti Vármegye nem működhetett, így birtokba vették a soproni vendéglősök, akik sört és bort mértek, táncmulatságokat szerveztek a Deákkúthoz. 1864-ben újraindult a Deákkút Vármegye, újra majálisoktól volt hangos a környék, mígnem 1883-ban a város megtiltotta a diákság rendezvényeinek megtartását, és ez a rendelkezés egészen 1922-ig érvényben volt. A Líceumi Diákszövetség a Soproni Városszépítő Egyesülettel közösen a tiltás feloldását követően felújíttatta a kutat, és rendbe hozta a környékét, a forrás fölé pedig Schnei­der Ferenc kőfaragómester tervei szerint Hild Lipót kőfaragómesterrel védőfalat építtetett. A márványtáblán az egykori líceumi diáknak, dr. Pröhle Károly (1875–1962) evangélikus lelkésznek, teológiai professzornak a sorai olvashatók: „Itt lobogott a Deákkúti Vármegye zászlaja egykor, Szelleme mostan is int, ifjú szeresd a hazát!”.

2011-ben a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. a Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceummal közösen felújította a Deákkutat és környékét. A líceum végzős diákjai hagyományosan itt tartják ballagási búcsúzásukat.

Fotó és szöveg: Pluzsik Tamás