Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
A betegek szolgálatában
Lengyelné dr. Horváth Gyöngyi szerint a gyógyszerészek lélekgyógyászok is Fotó: Németh Péter

Lengyelné dr. Horváth Gyöngyi 37 éve ugyanott dolgozik

A betegek szolgálatában

| Madarász Réka | Városi hírek

Lengyelné dr. Horváth Gyöngyi immár 40 éve fordul a betegekhez kellő alázattal, empátiával és szeretettel. Az elkötelezett szakgyógyszerész szerint e három alappillér nélkül nincs értelme hivatása gyakorlásának.

Már az egyetemi gyakorlatait is a Than Károly patikában töltötte Lengyelné dr. Horváth Gyöngyi, aki a gyógyszerész szakma lényegének azt tartja, hogy a betegellátás személyi kötődésen alapuljon. A szakember 1983 óta dolgozik ugyanabban a gyógyszertárban, amelynek 1996 óta kolléganőjével, dr. Reisner Erzsébettel együtt az ügyvezetője.

– Rengeteg változással kellett szembenéznünk az évek során – mesélte Gyöngyi. – Az én generációm még azok közé tartozott, akik mást tanultak, és mást kényszerített rájuk az élet. Talán ennek a korosztálynak volt a legnehezebb alkalmazkodnia a privatizáció által támasztott követelményekhez – gazdasági, emberi és szakmai szempontból egyaránt.

Az Újteleki utcai patikában azóta is ugyanazok a kolléganők dolgoznak együtt: sok évtizedes személyes és szakmai kapcsolat fűzi össze őket. Ők még abban a szellemiségben nevelkedtek, amely szerint a gyógyszertárakat szentélyeknek tekintették. Ez a fajta hozzáállás az egész patika hangulatát áthatja. A gyógyszerészek valamennyire lélekgyógyászok is: sok betegnek nem is orvosságra van szüksége, csupán arra, hogy valaki meghallgassa őt. Ahhoz, hogy állandóan derűt tudjon sugározni, Gyöngyinek rengeteget segít mélyen megélt hite.

– Hívő, gyakorló keresztény vagyok. Ezt akkoriban is nagyon fontosnak tartottam, amikor még sokan nem merték felvállalni – tette hozzá a rendkívül kedves és barátságos hölgy. – A hit nem azt jelenti számomra, hogy heti egyszer elmegyek a szentmisére. Véleményem szerintem a tanúságtétel a lényeg, vagyis az erős lelki töltésnek mindenben meg kell nyilvánulnia: ahogy élek, ahogy cselekszem és ahogy viszonyulok a különböző élethelyzetekhez.

Ajánló: Lengyelné dr. Horváth Gyöngyit a gyógyszertár egyik visszatérő vásárlója ajánlotta a figyelmünkbe. Úgy véli, az elkötelezett és felkészült patikus hűséggel szolgálja a gyógyszerért betérő betegeket, akiknek igyekszik minél több információt átadni. Egészségtudatos együttműködésre törekszik, ajánlójának is rengeteget segített reumatikus panaszai enyhítésében.

Kapcsolódó cikkek