2019-ben több támogatást kapnak a családok

| Munkatársunktól

Az új év több lényeges változást hoz a családok életébe. Az egyik legfontosabb, hogy emelkedett a gyermekgondozási díj (gyed) és a diplomás gyed összege, valamint megjelent a gyermekek otthongondozási díja (gyod) is.

Emelkedtek a családtámogatások 2019-ben. Január elsejétől a minimálbér emelkedésének köszönhetően a gyed maximális összege eléri a bruttó 208 600 forintot, míg a diplomás gyed az alapképzésben résztvevő hallgatóknál 104 300 forintra, a mesterképzésben résztvevők esetében 136 500 forintra emelkedik. A diplomás gyedet az érintettek már a gyermek kétéves koráig igénybe vehetik. 

A tartósan beteg gyermeküket otthon ápolók számára megjelenik a gyod, amelynek összege bruttó 100 ezer forint, és a gyermek életkorától függetlenül folyósítható. Mindemellett januártól havi 40 ezer forintra emelkedik a kétgyermekesek családi adókedvezménye, a kedvezményt már a várandósság 91. napjától igénybe lehet venni.

További változás, hogy 2019 márciusától a központi közigazgatásban dolgozó friss házasok öt nap, valamint a nagyszülők minden unoka születésénél öt-öt nap pótszabadságot kapnak, a gyerekek után járó pótszabadságok száma pedig a duplájára emelkedik.

A központi közigazgatásban dolgozó édesapáknak járó apaszabadság öt nap helyett nyolc, ikergyermekek esetén hét nap helyett tíz nap lesz. 

Nő a minimálbér is

 A kormány döntése értelmében a legkisebb munkabér (minimálbér) 2019-től 149 000 forint, míg a garantált bérminimum 195 000 forint.

Teljes verzió