Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
10. tómalmi juniális
Felszállt a füst, 15 csapat főzött idén a bográcsokban pörköltet Fotó: Griechisch Tamás

Fúvószene, gyermekprogramok, főzőverseny

10. tómalmi juniális

| Horváth Ferenc | Városi hírek

Tizenöt csapat közül a „Zsoltik” végeztek az első helyen a 10. alkalommal megrendezett tómalmi pörköltfőzőversenyen. A Sopronkőhida–Tómalom–Jánostelep Településrészi Önkormányzat ismét varázslatos juniálist szervezett.

Fúvószene (Juventus zenekar), ugrálóvár, mászófal, csúszda és még sok minden más érdekes játék várta a településrész gyermekeit és szüleit a múlt szombaton megrendezett juniálison, amely évről évre több családot vonz. Miközben a gyerekek önfeledten játszottak, addig tizenöt csapat a pörköltfőzéshez készülődött. A versengők nagy része már ismerősként köszöntötte egymást, így aztán nem maradhattak el a szokásos ugratások sem.

Dr. Simon István, a részönkormányzat elnöke köszöntötte a családi nap résztvevőit, majd felszállt a füst (szó szerint is), és elkezdődött a verseny. A szigorú zsűri 12 órakor zárta le a megmérettetést, ekkor következett a bírálat. A Hegedüs István és Gálos István mesterszakácsok, valamint dr. Fodor Tamás polgármester és dr. Simon István alpolgármester alkotta zsűri a „Zsoltiék” csapatát hozta ki győztesnek. Véleményük szerint az idén az ő alkotásuk volt a legjobb állagú és ízhatású. Második helyen a média csapata végzett, a harmadikon pedig a „Lelkes ötvenesek”. Azonban mindegyik csapat finomat főzött. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a bográcsok percek alatt kiürültek. Akiknek nem jutott, azok sem maradtak éhesen, mert a részönkormányzat külön főzetett egy hatalmas adag pörköltet.

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek