Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Városi István és Roland
Városi István és fia, Városi Roland Fotó: Pluzsik Tamás

Városi István és Roland

| Pluzsik Tamás | Tallózó

Az alma nem esik messze a fájától, tartja a mondás, melynek igazságáért nem kell messzire menni Sopronban sem. Városi István és fia, Roland villanyszerelő-mesterek. Együtt, egymást kiegészítve dolgoznak közös vállalkozásukban is.

– A szakmaválasztáshoz a szüleim sok ötlettel nem segítettek hozzá, túl azon, hogy természetesen minden támogatást megadtak – meséli pályaválasztása történetét Városi István. – Édesapám gépkocsivezetőként dolgozott az akkori Erdészeti és Faipari Egyetemen. Mindig azt hangsúlyozta, hogy „Ez a te döntésed, fiam, mi ebbe nem akarunk beleszólni”, így az általános iskola befejezése előtt én első helyen az autószerelő szakmát jelöltem meg. És itt jött az a véletlen, ami az egész életemet más irányba terelte: már közeledett a tanév vége, amikor egy fizika felmérő dolgozatot írtunk, amelyben egy meglehetősen bonyolult kapcsolási rajz szerkesztése volt a feladat.

 Ezt én nagyon gyorsan, hibátlanul oldottam meg. Ekkor mondta az egyik tanárom, hogy „Ne legyél te, fiam autószerelő, aki ezt a feladatot ilyen frappánsan megoldja, annak a villanyszerelő szakmát kell választania!”. Így dőlt el az én életutam. Delbó György volt az osztályfőnököm, de a szakma alapjait, annak becsületét Horváth István tanár úr plántálta a fejünkbe, amiért mindmáig hálás vagyok neki.

Városi István szakmai pályafutása az egykori ÉDÁSZ-nál indult, majd hamarosan magánvállalkozó lett. Fokról fokra építette fel fiával a közös, sikeres vállalkozást, közben pedig elnyerte a Schilling János-díjat is.

– Az elektronika térhódításával minden szakma sokat fejlődött, és ez különösen igaz a mi szakmánkra is – kapcsolódik a beszélgetésbe Roland, aki édesapjához hasonlóan szintén Schilling János-díjas villanyszerelő-mester. – Ha nem is a legjellemzőbb példa, hisz a mászóvasat nem az elektronika szorította ki az eszköztárunkból, de apuék még ennek használatát is tanulták. Akkoriban ezzel másztak fel az oszlopokra hibát elhárítani, közvilágítást szerelni. Ez ma már munkavédelmi szempontból egy rémálom. Nekem a példaképem és a mesterem is az édesapám volt, és ez így van ma is. Egy percet nem hezitáltam annak idején a pályaválasztást illetően, már gyerekként is ott sürgölődtem körülötte, sőt kisebb feladatokat is kaptam tőle. Nem egyszer közösen fűztünk vezetéket, amire rém büszke is voltam a haverjaim előtt, nem utolsó sorban pedig egy kis zsebpénzt is kaptam. Őszintén szeretem ezt a szakmát, jó együtt dolgozni az édesapámmal, hisz ahogy ezt annak idején a régi mesterek is megfogalmaztak: egy srófra jár az agyunk. 

Kapcsolódó cikkek

Soproni Téma kvízek

Soproni Téma kvízek

2023. 03. 13.

Ezen az oldalon próbálhatod ki aktuális kvízünket, alatta találod régebbi játékaink listáját.