Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Válogatás a korabeli soproni sajtóból

| Tallózó

Tallózó.

1993

Városunk legifjabb bajnoka

Nem várt sikerrel zárult az atléták diákolimpiai országos döntője a III. korcsoportban, ami a 7–8. osztályosokat jelenti. Az 1980-ban született Vígh Szilvia a 100 méteres síkfutás országos döntőjében 12,75 másodperces idővel mindenkinél gyorsabbnak bizonyult, s így a dobogó legmagasabb fokára állhatott. A Gárdonyi Géza Általános Iskola tanulójának Kinter Györgyné a testnevelő tanára, edzője pedig Németh Gyuláné. Mindketten mindent megtesznek azért, hogy Szilvi napról napra jobb eredményeket érjen el. Két éve kezdett el atletizálni Vígh Szilvia, s első eredménye a „Ki a leggyorsabb, legkitartóbb?” országos döntőjének második helye volt a 60 méteres síkfutásban. Nagyon szeretek futni, mondotta a gárdonyis diáklány, s edzőim szerint az adottságaim is megvannak. Az idén még nem számítottunk erre a helyezésre, de azért dobogó közelbe vártak, ezért ha lehet, én még jobban örülök a bajnoki címnek. (Soproni Hírlap)

1968

A Soproni VSE bravúrja!

Mi van a soproni labdarúgással? – kérdezte az idén sok-sok sportbarát, főleg tavasszal. Az NB III. északnyugati csoport táblázata szomorú képet vetített az olvasó elé Sopron futballsportjáról. Azóta egy kicsit megváltozott a helyzet. Igaz, hogy a tavaly még NB II-es Soproni Textiles ma kieső helyen áll, az SVSE azonban…? Két hónap alatt páratlan bravúrt hajtott végre. Augusztus 18-án, az őszi első forduló után az utolsó helyen állt a soproni együttes. Kiesünk… – kesergett sok soproni szurkoló. Nem esünk ki…! – volt erre a válasz a vezetőktől. Nos, az utóbbiaknak lett igazuk, ugyanis az azóta lejátszott hét fordulóban veretlenül, tizenkét pontot szerzett az SVSE, és tizenkét helyet rukkolt előbbre. Ilyen bravúr a 144 csapatos NB III-ban senkinek sem sikerült. Nemcsak jobb, de eredményesebb is lett a csapat játéka, s ma már mind többen látogatják a soproni lila-fehérek mérkőzéseit. (Népsport)

1918

Kolduló katonák

Néhány nap óta a lőveri lakásokat valósággal a sáskajárás erősségével lepik el kolduló katonák, akik a barakk kórházak deszkakerítésein át szökdösnek ki. Erőszakosságuk már tűrhetetlen. Kérjük a hatóságokat, hogy ennek a rendellenes dolognak vessenek minél előbb véget! (Soproni Napló)

Villásreggeli a Városházán

Mint tudósítónk táviratozta, vasárnap lesz Sopronban a Vaságyú nevű háborús emlékmű leleplezése, melyen a királyt Hubert Salvator főherceg, tüzérszázados képviseli. A városházán a huszonegy éves főherceg tiszteletére villásreggeli lesz. A városi tanács úgy határozott, hogy a villásreggelit a városi díjnoknőkkel szolgáltatja fel. A napokban főpróbát tartottak a felszolgálásból, de a dolog nagy elkeseredést keltett a díjnoknők között, akik a megbízást lealacsonyítónak tartják, és ezért többen meg is tagadták annak teljesítését. (Az Est)

Papír tízfilléres Sopronban

Az aprópénzhiányon ötven filléres papírpénz kibocsátásával akart segíteni Sopron városa. Azóta kézről kézre járnak a helyi forgalomban az 50 filléres bankjegyek, de ezzel még nem oldódott meg a probléma, ezért a városi tanács elhatározta, hogy 10 filléres papírpénzt fog kibocsátani. A pénz a forgalom lebonyolítására alkalmas lesz ugyan, de a szkeptikusok szerint a város ráfizet erre a pénzre, mert előállítása többe kerül tíz fillérnél. (Ország – Világ)

Összeállította: Pluzsik Tamás

Kapcsolódó cikkek

Soproni Téma kvízek

Soproni Téma kvízek

2023. 03. 13.

Ezen az oldalon próbálhatod ki aktuális kvízünket, alatta találod régebbi játékaink listáját.