– Egy piciny nógrádi faluból, Sóshartyánból származom, ami a település határában lévő jódtartalmú sós forrásáról híres – mesélte Ubrankovics Pál okleveles erdőmérnök. – Édesapám cipészmester volt, de ebből a faluban nem tudott megélni, ezért a közeli Salgótarjánban egy vasöntödében dolgozott. A fa iránti vonzalmamat anyai nagyapámtól örökölhettem, aki bányász létére kiváló faipari szakember is volt, a faluban rendszerint hozzá fordultak, ha ajtót, ablakot kellett készíteni vagy javítani. 

– Gyerekként együtt éltünk a természettel, ha apám az erdőbe ment fát vágni, én is elkísértem – folytatta Ubrankovics Pál. – Az általános iskola befejezését követően továbbtanulni a soproni Roth Gyula Erdészeti Technikumba mentem. Mi voltunk az utolsó technikumi osztály, kiváló tanárok oktattak bennünket, például egykori osztályfőnököm, Brandisz Márton.

Az érettségit követően az Erdészeti és Faipari Egyetem erdőmérnöki karára nyert felvételt, ahol 1979-ben diplomázott. Ezt követően dolgozott nevelőtanárként, erdészeti ágazatvezetőként, kutatóként, majd faipari gépek és faanyagok kereskedelmével foglalkozott, ami végül rávezette arra, hogy 2004-ben a soproni faipari szakvásárra megépítette első gerendaházát, melyet azóta már több mint kétszáz követett.

– Én itt nőttem föl, ebben az üzemben, imádtam a targoncákat, a gépeket, majd édesapám nyomdokaiba lépve én is a Roth-ban érettségiztem, még az osztálytermünk is ugyanaz volt – vette át a szót Ubrankovics András. – Egyébként a fa, a fából való alkotás mindig is közel állt hozzám, a haverokkal már kissrácként is otthonról elvittük az összes szöget, meg a fűrészeket, amit persze a szüleink annyira nem díjaztak, mi pedig kilátókat, magasleseket építettünk. Vallom, hogy a fa felhasználása a szabadtéri építkezésben a természeteshez való kötődést jelenti. A fával, a fából szinte mindent meg lehet oldani, arról nem is beszélve, hogy melegséget, megnyugtató hatást is sugároz.