Somogyváriné Csik Emőke a soproni Martos Flóra Gimnáziumban érettségizett, majd 1979-ben a Pécsi Tanárképző Főiskolán szerzett orosz–angol szakos tanári diplomát. Első munkahelye a soproni Lackner Kristóf Általános Iskola volt, majd immár 35 éve oktatja idegen nyelvre a diákokat a Handler-technikumban.
– Tősgyökeres soproninak mondhatom magam, hisz apai dédapám, az 1862-ben született Tschik Lőrinc a 19. század második felében már kéményseprőmesterként tevékenykedett a városban – kezdte Somogyváriné Csik Emőke. – Sajnos, fiatalon, 1903-ban elhunyt, így özvegyi jogon a kéményseprőipart beosztottakkal a dédanyám, Koch Erzsébet vitte tovább, aki komoly karitatív tevékenységet is kifejtett. Miután az idősebb fiú, Tschik Lajos a németországi Glückstadtban elvégezte a kéményseprő szakiskolát, ő vette át édesanyjától a családi mesterséget. Sajnos, az ő élete is tragikusan hamar véget ért, elesett az első világháborúban.
– Az 1894-ben született Tschik Ferenc nagyapám eredetileg textilmunkásnak tanult, de bátyja halála után ő vette át az ipart, és tette le a kéményseprő mestervizsgát, majd nyitott műhelyt a Jókai utcában – folytatta Somogyváriné Csik Emőke. – Az 1930-as években nagyapa Sopronyi-Thurner Mihály javaslatára magyarosította a családnevünket. Vonzották a művészetek, elsősorban a fotografálás. Legtermékenyebb alkotói korszaka a harmincas évek közepén kezdődött, ekkor már Csik Ferenc néven. Első komolyabb fényképezőgépét 1931-ben vásárolta, egy 6×9-es lemezes Voigtländert, majd nem sokkal később az akkor legmodernebbnek számító Rolleiflexet, amely élete végéig szolgálta. Az első hazai kiállítások után egyre gyakoribb résztvevője lett országos tárlatoknak, majd az első aranyérmek után kiállított Amszterdamban, Leuvenben, Genfben, s kérték képeit Ottawából, Los Angelesből és Johannesburgból is. Alapító tagja volt a Magyar Fotóművészek Szövetségének. „A soproni Orsolya tér” című képéért kapta az első aranyérmét: elbeszélése szerint húsz percig exponált, s az apácák világítottak neki az ablakokban. Büszke volt arra, hogy e fotó alapján állították helyre a bombázásoktól megrongált templomkapuzatot. Emlékezetes az a pillanatfelvétel-sorozata, melyet Vécsei Vilmos műugróbajnokról készített az egykori Nagyuszodában. 1977-ben volt az utolsó önálló kiállítása, amikor is Pro Urbe Sopron kitüntetést kapott. „Szeretem és tisztelem a várost, Sopron a mindenem”, vallotta a nagyapám, s lokálpatrióta soproniként vele együtt vallom én is – zárta Somogyváriné Csik Emőke.
Családi háttér: 1956-ban született Sopronban. Édesapja a soproni OTP-fiók hitelosztályát, édesanyja pedig a helyi totó–lottó kirendeltséget vezette. Volt férje, Somogyvári Imre szőlész–mezőgazdász. Lajos fiuk a veszprémi Pannon Egyetem tudományos és akkreditációs dékánhelyettese, Imre pedig a Sopron Holding zöldterület-divíziójánál kertész.
