Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Selmecbányáról Sopronba

| Pluzsik Tamás | Tallózó

„Sopron, te lelkünk éltető láng! Hű őr az ősi végeken” – hangzanak Sarkady Sándor sorai a város himnuszában. Vallják ezt azok, akik már nemzedékek óta itt élnek, és azok is, akik elszakadtak Soprontól.

Szilágyiné dr. Fodor Zsuzsanna fogorvos. Már gyermekkorában erre a pályára készült, azt pedig a sors hozta, pontosabban az egyetemi évek, hogy a férje is szakmabeli. 

– Apai felmenőim a Felvidéken, Selmecbánya környékén éltek – kezdte családja történetét Szilágyiné dr. Fodor Zsuzsanna. – Nagyanyám, Majovszky Aranka anyai ágon tősgyökeres selmecbányai családból származik. A helyi múzeumban van egy, a városról 1740 körül készült festmény, melyen jól látható a Majovszky-família ősi háza is. Fodor Vince nagyapám egy Guszona (Husiná) nevű szuhavölgyi kis faluban született 1886-ban, erdőmérnöki oklevelét 1913-ban vette át. Nagyapa akkurátus, szigorú, rendszerető ember volt, aki az első világháborúban való helytállásáért vitézi címet is kapott. Szakmai névjegyét is sok helyütt letette, így például részt vett a Plitvicei-tavak szabályozásában, de ő tervezte és építette meg a Kecskemét közelében lévő tőserdei kisvasutat is.

– Édesapám, Fodor Endre, a vajdasági Deliblátban született 1919-ben, nagyapa abban az időben ugyanis éppen ott tevékenykedett – folytatta Zsuzsanna. – Négyen voltak testvérek, négy fiú és mindnyájan megkapták a behívót a frontra, de végül mindegyikük túlélte a háborút. Édesapám kitüntetéses jogi diplomáját még Kolozsváron vehette át, majd ő volt az ország legfiatalabb bírója Kunszetmiklóson, de miután feleségül vette az édesanyámat, aki úgymond kuláklány volt, egyszerűen kidobták az állásából, és biztosítási ügynökként tudott csak elhelyezkedni.

Nehéz évek következtek ezután, húst csak akkor ettek, ha az édesapja éppen tudott halat fogni a Duna árterében. A család ezért Budapestre szeretett volna költözni, de 1956-ban, a forradalom első napján egy békés tüntetésen az édesanyját eltalálta egy eltévedt lövedék, ami miatt hosszú időre lebénult.

– Ahogy szokták mondani, csak a szépre emlékezem. A Kecskemét melletti Tőserdőre, Kunszetmiklósra, Kisvárdára és ma már persze Sopronra, amely az otthonom. Ez természetes is, hiszen itt élünk már több mint három évtizede.

Családi háttér: 1952-ben született Budapesten. Édesapja ügyvéd volt, édesanyja a háztartást vezette. Férje fogorvos, Pali fiuk anyai nagyapja nyomdokaiba lépett, jogász, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója.

Szilágyiné dr. Fodor Zsuzsanna Fotó: Pluzsik Tamás

Kapcsolódó cikkek

Soproni Téma kvízek

Soproni Téma kvízek

2023. 03. 13.

Ezen az oldalon próbálhatod ki aktuális kvízünket, alatta találod régebbi játékaink listáját.