Bódi Ottó a Széchenyi-gimnáziumban érettségizett, majd osztályfőnöke, Autheried Éva hatására matematika–fizika–technika szakos tanári diplomát szerzett a Pécsi Tanárképző Főiskolán. Rövid zalaegerszegi kitérő után a soproni szakmunkásképzőben tanított, majd a Deák téri iskolában, melynek két cikluson át az igazgatója is volt. Helytörténeti kutatásait két kötetben publikálta, az egyikben a sopronbánfalvi Hősi temető történetét dolgozta föl, a másik pedig Az Ikva és vízimalmai címet viseli. Az anyaggyűjtést nem fejezte be, a Rák-patak vízimalmait is szeretné földolgozni.
– A korabeli anyakönyvek, illetve a községi feljegyzések szerint apai felmenőim a XVIII. század első felében Erdélyből érkeztek Nagylózsra, pontosabban Lózsra, hisz szülőfalum 1906-ig ezt a nevet viselte – mesélte Bódi Ottó. – Családfakutatásaim szerint telkes jobbágyok, gazdálkodó parasztemberek voltak az őseim, József nagyapám volt az első, aki kilépett ebből a körből, ő ugyanis amikor hazatért az első világháborúból, akkor a családjával együtt Sopronba költözött, és a rendőrség kötelékébe lépett. Nagyapa rendkívül precíz, szigorú és következetes ember volt, úgyhogy ez nagyon neki való hivatás lett volna, de mivel időközben napirendre került, hogy Sopront esetleg Ausztriához csatolják, ő nem várta meg a bizonytalan kimenetelű népszavazás eredményét, hanem kérte nyugdíjazását. A családdal együtt visszaköltözött Nagylózsra, ahol egészen a téeszesítésig ő is gazdálkodott.
– Édesapám néhány évig a nevezetes soproni Pflaszterben, vagyis az egykori „Szent Mihályról Czímzett Római Katholikus Népiskolában” tanult, majd a nagylózsi elemi iskola befejezését követően a kereskedő hivatást választotta – folytatta Bódi Ottó. – A háborús évek alatt édesanyámmal Nagylózson nyitottak egy üzletet, amolyan szatócsboltot, ahol a süvegcukortól a petróleumig minden kapható volt. Időközben édesapám megjárta a Don-kanyart, majd a háború végén amerikai hadifogságba esett. 1948-ban elkerülve az államosítást, „önként” leadták az üzletet. Nem sokkal később ugyanott megnyílt a földműves-szövetkezeti népbolt, melynek anyám lett a vezetője, apám pedig a soproni központban kapott állást, végül is így lettünk soproniak.
– Anyám felmenői Sopronkeresztúrról (Deutschkreutz) telepedtek Lózsra. Kretzinger Lajos nagyapám huszártizedesként szintén megjárta az első világháborút, egy felderítő akcióban Limanowa közelében súlyosan megsebesült, így a Muhr Ottmár ezredes által vezetett, 1914. december 11-i hősies csatában már nem vett részt. Máig emlékszem arra, amikor a két nagyapa beszélgetett egymással, háborús emlékeiket idézték, én pedig egy kis sámlin ülve hallgattam őket – nagyon sajnálom, hogy keveset tudok fölidézni ezekből a történetekből, melyek akár egy újabb kötetem anyagául is szolgálhattak volna.
Családi háttér: 1945-ben született Nagylózson. Szülei kereskedők voltak, felesége matematika–fizika szakos tanár, pedagógus pályája végig a Gárdonyi Géza Általános Iskolához kötődik. Ágnes lányok kereskedelmi főiskolát végzett, a szakmájában tevékenykedik, Eszter lányuk pedig építészmérnök, önálló tervezőként dolgozik.
