Pedagógus hagyományok
| Pluzsik Tamás
Az alma nem esik messze a fájától, tartja a mondás, melynek igazságáért nem kell messzire menni Sopronban sem. Nemcsak a mérnöki, hanem a pedagógus tradíció is folytatódott a Szabó családban, sőt egyetemi oktatóként is édesapja nyomdokába lépett dr. Szabó Péter.
– A második világháború előtt Berettyóújfalu közelében egy kis faluban, Hencidán éltünk, ott voltak a szüleim pedagógusok – kezdte prof. dr. Szabó Imre, a Soproni Egyetem professor emeritusa, okleveles faipari mérnök, aki néhány nappal ezelőtt egykori alma materének tanévnyitóján vette át gyémántdiplomáját. – Soha még csak nem is említették, hogy kövessem őket ezen az életpályán, ellenben a Hajdúhadházán körállatorvosként tevékenykedő apai nagyapám nagyon szerette volna, ha az ő nyomdokába lépek, az ő hivatását választom. Talán mondanom sem kell, hogy egy falusi állatorvos nem kiscicák és papagájok gyógyításával foglalkozott, hanem elsősorban disznókkal és marhákkal, ami viszont nekem nagyon nem tetszett. A véletlen azonban úgy hozta, hogy a szomszédunk csinos lányának egy erdőmérnök udvarolt, aki gyakran átjárt hozzánk is, és ő „megfertőzött” engem azzal, hogy legyek erdőmérnök, mert ez egy csodálatos hivatás. Ebben ma is vallom, hogy sok igazság van, bár végül is csak „majdnem erdőmérnök” lettem.
– A Debreceni Református Kollégiumban érettségiztem 1955-ben, majd jelentkeztem a soproni Erdőmérnöki Főiskolára, ahol a felvételi vizsgám sikeres volt, azonban helyhiány miatt nem vettek föl. Tanulmányaimat Gödöllőn, az ottani egyetem növénytermesztési karán kezdtem – folytatta prof. dr. Szabó Imre. – Mivel az erdőmérnök-hallgatók jelentős része 1956-ban Kanadába emigrált, kérvényeztem, hogy Sopronban folytathassam egyetemi pályafutásomat, amire Magyar János professzortól, a főiskola akkori igazgatójától engedélyt is kaptam. Erdőmérnök-hallgatóként kezdtem, majd „átigazoltam” az akkor induló faipari karra, melynek a diploma átvételét követően negyven évig az oktatója, két évtizeden keresztül pedig az egykori bútor- és épületasztalosipari tanszék vezetője voltam.
– Mint ahogy édesapámat sem kapacitálták a szülei arra, hogy pedagógus legyen, az én esetemben sem tettek még csak gyenge kísérletet sem arra, hogy az érettségit követően a Soproni Egyetemen folytassam a tanulmányaimat – vette át a szót dr. Szabó Péter okleveles építészmérnök, a Soproni Egyetem Faépítészeti Intézetének egyetemi docense. – Végül az édesapámhoz hasonlóan magam is mérnök lettem, és mint egyetemi oktató is folytatom a családi tradíciót. Hogy ezt ráadásul még ugyanazon az egyetemen is tehetem, melynek édesapám a hallgatója, majd évtizedeken át a professzora volt, az különleges ajándék számomra az élettől.