Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Negyedik generációs ügyvéd
Dr. Pápai Márton fotó: Pluzsik Tamás

Negyedik generációs ügyvéd

| Pluzsik Tamás | Tallózó

„Sopron, te lelkünk éltető láng! Hű őr az ősi végeken” – hangzanak Sarkady Sándor sorai a város himnuszában. Vallják ezt azok, akik már nemzedékek óta itt élnek, és azok is, akik elszakadtak Soprontól.

Családjában a negyedik generációs ügyvéd dr. Pápai Márton. Az elismert jogász abban a Medgyesy Schwartz család címerével díszített Templom utcai házban lakik és praktizál, melyet több mint száz évvel ezelőtt a dédapja építtetett.  

– Anyai felmenőim szerint két évszázadra visszamenőleg tősgyökeres soproninak mondhatom magamat – mesélte dr. Pápai Márton. – Schwartz Miklós rőföskereskedő szépapám a csehországi Nichsdorfból települt Sopronba, és itt 1807-ben nyerte el a polgárjogot. Fia, a hosszú és gazdag életutat bejáró ükapám, id. Schwartz Miklós volt az első ügyvéd a családban. Bécsben tanult jogot, majd az 1874-ben Sopronban megszervezett ügyvédi kamarának három évtizeden át volt az elnöke, ezt méltányolva kapta meg a Ferenc József-rend lovagkeresztjét, valamint „megyesi” előnévvel a magyar nemességet is. Évtizedekig volt a Soproni Katolikus Konvent elnöke, amiért XIII. Leó pápa a Szent Gergely-rend lovagkeresztjével tüntette ki. Sokat tett a Széchenyi István által is szorgalmazott és támogatott Soproni Kaszinó létrejöttéért. Jó barátok voltak id. Storno Ferenccel, együtt küzdöttek a Tűztorony megmentéséért, amikor a régi városháza lebontásakor annak elbontása is szóba került. Legendás történet róla, hogy az Esterházy uradalmat képviselve egy londoni bírósági tárgyalásra „zéró” angoltudással utazott ki, amin a kollégái meg is ütköztek, viszont a pert így is sikeresen végigtárgyalta – latinul.

– Dédapám után nagyapám, Medgyesy László vette fel a Medgyesy vezetéknevet – folytatta dr. Pápai Márton. – Kapuváron ő volt az utolsó főszolgabíró,

amiért később népbíróság elé állították, de a lakosság határozottan kiállt mellette, ezért felmentették. A háború után ügyvédi irodát nyitott, mígnem 1957-ben megvonták az engedélyét, mert egy politikai perben bizonyította a védence kényszervallatását. Ezt követően nehezen tudott elhelyezkedni, jobbára német és francia fordításokból élt. Az 1960-as években ő is volt a Katolikus Konvent elnöke, amit a hatalom természetesen „nem díjazott”. A város zenei életében aktívan részt vett, a városi szimfonikus zenekarban hegedült, ahol egyetemistaként édesapám szintén hegedűs volt. Édesanyám is szerette volna folytatni a családi tradíciót, jelentkezett is a jogi egyetemre, de maximális pontszáma ellenére, politikai okokból, helyhiányra hivatkozva nem vették fel.

– Édesapám családja a Balaton-felvidékről származik, apai nagyapám földrajz–természetrajz szakon végzett a Pázmány Péter Egyetemen. Botanika volt a szakterülete, elismert vetőmagszakértőként dolgozott. Apai nagymamám a Világ Igaza kitüntetésben részesült. 


Családi háttér

 1971-ben született Budapesten. Édesanyja, néhai Medgyesy Katalin okleveles faipari mérnök volt, kutatómérnöki állásból vonult nyugdíjba. Édesapja okleveles faipari mérnök, mérnök–tanár, színházi rendező – drámatanár. Tizenkét évig tanított a Soproni Egyetemen, negyedik évada pedig a soproni teátrum színházi klubja keretében állít színpadra kortárs darabokat. Felesége könyvvizsgáló, adótanácsadó, mérlegképes könyvelő. Mindkét gyermekük a Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceumban tanul, Barnabás jövőre fog érettségizni, Szofi pedig kisgimnazista. 

Kapcsolódó cikkek

Soproni Téma kvízek

Soproni Téma kvízek

2023. 03. 13.

Ezen az oldalon próbálhatod ki aktuális kvízünket, alatta találod régebbi játékaink listáját.