– Ez az iskola, melynek küszöbét először 1977 szeptemberében léptem át, volt az első és az utolsó munkahelyem is. Több mint négy évtized, sok ezer tanítvány, kilenc ballagó osztály – emlékezett Mikita Antónia.  

– Ha csak a számokat nézném, és mindössze ennyi lenne pedagógus pályafutásom leltárja, talán erre is büszke lehetnék. De az élet, a hivatásom ennél sokkal-sokkal többet adott. Például itt ez a levél is, amelyet a napokban, egyik végzős tanítványom szüleitől kaptam: „Kicsengettek. Lezárult egy időszak a Tanárnő, az utolsó, kilencedik osztálya és a szülők életében is. Köszönjük, hogy úgy egyengette gyermekeink útját, mintha az anyjuk lett volna. Mert az is volt öt éven keresztül! Mint osztályfőnök nemcsak az iskolában, hanem a kollégiumban is szemmel tartotta kamaszodó fiait és lányait. Irányította, nevelte, tanította, összefogta a diákjait, az osztályait.”. Az ilyen és ehhez hasonló sorok többet érnek számomra minden kitüntetésnél, pláne ha ezt egy olyan szülőtől kapom, akinek összesen három gyermeke járt az iskolánkba, közülük kettőnek az osztályfőnöke is voltam, és hogy még valamit eláruljak: annak idején, a nyolcvanas években még az apuka is a tanítványom volt.

A tanításon, az oktatáson kívül Mikita Antónia mindig nagyon fontosnak tartotta a NEVELÉST – igen, így nagybetűvel. Olyan, manapság sok esetben megrendült erkölcsi értékeket próbált tanítványaiban megerősíteni, mint a tisztesség, a becsület, valamint a család- és a hazaszeretet.

– Hogy szigorú tanár voltam-e? Erre nehéz válaszolnom. Amit tudni kellett, azt persze megköveteltem, de azért úgy gondolom, hogy mindig volt lelkem is. Jó erdész lesz ebből a gyerekből, gondoltam magamban többször is, még ha az oroszt nem is tudja annyira. Egyébként pedig én magam is kicsit erdész lettem a kollégáim és a tanítványaim között, így mindent összevetve boldog vagyok, hogy bár annak idején hat helyre pályáztam, de végül is Tuskó igazgató úr jóvoltából ide nyertem felvételt. Nemcsak tanári pályafutásom, hanem emberi magatartásom alakulásában is döntő szerepe volt ennek az iskolának, úgy hogy én már életem végéig rothos maradok…