Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap   www.sopronitema.hu

Major József és Gergő
Major József és fia, Major Gergő – a vendéglátásban találták meg élethivatásukat Fotó: Pluzsik Tamás

Major József és Gergő

| Pluzsik Tamás | Tallózó

Az alma nem esik messze a fájától, tartja a mondás, melynek igazságáért nem kell messzire menni Sopronban sem. Major Józsefet a Soproni Gyógyközpont, Gergő fiát pedig a Petőfi Színház büféjéből ismerhetik a soproniak.

Major József több mint két évtizede vezeti a Soproni Gyógyközpont büféjét. Itt nemcsak szép szendvicseket kell készíteni és felszolgálni, hanem nagy szükség van az ember empátiájára is.  

– Édesapám a Soproni Postaigazgatóság garázsvezetője volt, édesanyám pedig a Soproni Ruhagyárban volt rajzoló, úgyhogy semmi vendéglátós előélet nem volt a családban, annak idején meg is lepte őket, hogy élethivatásomul a vendéglátást választom – mesélte Major József. – Volt ennek persze egy kis előzménye, ugyanis anyai nagyszüleim soproni poncichterek voltak, a Táncsics utcában laktak, ahol gyerekként a családi, baráti borozgatásoknál a vendégeknek nagy igyekezettel töltögettem a poharaikat, szolgáltam föl a hidegtálakat és a süteményeket. Amolyan „kispincér” voltam, amit nagyon élveztem. Így aztán amikor a Ferenczy János utcai általános iskolát befejeztem, nem volt kérdés, hogy továbbtanulni a „szomszédba”, a vendéglátó-ipari szakközépiskolába megyek. Az ételkészítés volt a kedvenc tantárgyam, mind a mai napig imádok főzni, időnként a családom ezt számon is kéri rajtam. Ezt elsősorban egykori szaktanáraimnak, Hruska Jutka néninek és Mezei Lajos tanár úrnak köszönhetem. Pályakezdőként a Hotel Lövérben aztán Vránich István megtanította tisztelni, szeretni és művelni a szakmát, nemcsak nekem, hanem sokunknak, akik ma ezen a pályán vagyunk.

– Lényegében én beleszülettem a vendéglátásba, hisz már gyerekkoromban ott sürgölődtem szüleim vendéglátó-ipari vállalkozásaiban. A vendéglátó iskola után testvérem példáját követve a kertészeti egyetemre jártam – kapcsolódott a családi beszélgetésbe Major Gergő. Őt jól ismerhetik a színházba járók, hiszen a felvonások közötti szünetekben, valamint az előadásokat követően ő szolgálja ki teátrum közönségét. Évek óta vezeti a színház büféjét, valamint a Liszt-központ kávézóját, de sok esetben ő a bálok és a koszorúcskák vendéglátós házigazdája is. – A nagy rendezvényeken természetesen szükség van segítségre, és ilyenkor rendkívül megnyugtató, hogy magam mögött tudhatom a szüleimet, sőt még a testvéreimet is. 

Kapcsolódó cikkek