Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Labdarúgó dinasztia
Balikáné Scheidl Éva kezében egy fotó az 1936-os berlini olimpiáról, melyen két soproni labdarúgó is szerepelt: Scheidl (Soproni II.) József és Kőmíves Imre fotó: Pluzsik Tamás

Balikáné Scheidl Éva apja legendás futballista volt

Labdarúgó dinasztia

| Pluzsik Tamás | Tallózó

„Sopron, te lelkünk éltető láng! Hű őr az ősi végeken” – hangzanak Sarkady Sándor sorai a város himnuszában. Vallják ezt azok, akik már nemzedékek óta itt élnek, és azok is, akik elszakadtak Soprontól.

– Tősgyökeres soproni a családunk – meséli Balikáné Scheidl Éva. – Scheidl Ferenc nagyapám az egykori Lenk Lajos-féle téglagyárban dolgozott, a nagymamát Faas Teréziának hívták. Nagyszüleim házasságából tíz gyermek született, apám volt a második a sorban. Később ő a Scheidl II. József nevet kapta, míg a legidősebb fiú lett a Scheidl I.

– Apu, vagy ahogy őt mindenki nevezete, a Peps, beírta magát a magyar futballtörténelembe. A SFAC-ban kezdett el focizni, és élete végéig hű maradt ehhez az egyesülethez. Pályája csúcsán tagja volt az 1936-os berlini olimpián szereplő magyar labdarúgó-válogatottnak, ekkor több neves klub is megkereste, de ő mindenkinek nemet mondott. Sebes Gusztáv az Aranycsapatba is be akarta építeni aput, hogy ez nem sikerült, annak jórészt adminisztratív okai voltak – szövi tovább a családi történetet Éva, majd több kötet újságot vesz elő, melyek mind a „soproni futballkirály”, az egykori villámgyors jobbszélső sportpályafutását idézik. Beszélgetésünk színhelye, a gondosan berendezett családi borkimérés egy igazi sportmúzeum: sporttablókkal, labdarúgócsapatok zászlóival és sok-sok fotóval.

– Apu a 80. születésnapján átvehette a Sopron Sportjáért díjat, és a sok-sok gratuláció között volt egy különlegesség is – emel le a falról egy teleírt fotót Éva, amit Fritz Waltertől, az 1954-es világbajnok német labdarúgócsapatának kapitányától kapott az édesapja.

– Később édesapám, ha tehette, és ha kapott „ablakot” az útlevelébe, meglátogatta az 1946-ban kitelepített rokonságot Nyugat-Németországban, mert a Scheidl és Faas família mellett édesanyám hozzátartozóit is kitelepítették. Apu is csak a sportkarrierjének köszönhette, hogy itthon maradhatott, nem úgy, mint húga, az Esslingen közelében élő, 102 éves Tercsi néni. A családban ma is főszerepet játszik a foci, így az unokák, Zalán és Szabina is kiváló játékosok, mindketten a dédpapa méltó örökösei.

Családi háttér: Balikáné Scheidl Éva 1946-ban született Sopronban. Édesapja a polgári életben is megállta a helyét: volt égetőmester a téglagyárban, dolgozott altisztként a városházán, igazgatója volt a Soproni Ingatlankezelő Vállalat jogelődjének, de jeles poncichterként is számon tartották. Édesanyja a háztartást vezette. Férje, Balika László kereskedelmi eladó közel 20 évig volt a hatósági húsbolt üzletvezetője, kiváló szőlész–borász, negyven éve családi borkimérést üzemeltetnek. László fiuk gépkocsivezető, tehetséges labdarúgó volt, csakúgy, mint Zsolt, aki jelenleg Ausztriában dolgozik.

Kapcsolódó cikkek

Soproni Téma kvízek

Soproni Téma kvízek

2023. 03. 13.

Ezen az oldalon próbálhatod ki aktuális kvízünket, alatta találod régebbi játékaink listáját.