Dr. Farsangné Bérci Márta okleveles faipari mérnöki diplomájának megszerzését követően elvégezte a Budapesti Műszaki Egyetemen a közlekedési gazdasági mérnök szakot is. Először Csornán, egy faipari ktsz.-ben, majd a GYSEV igazgatóságon dolgozott.
– Dédnagyapám, Bruckbauer János testvéreivel együtt a 19. század derekán a dél-csehországi Rosenbergből érkezett Magyarországra – kezdte dr. Farsangné Bérci Márta. – Károly testvére Budapesten, a Pasaréti úton nyitott vendéglőt, dédapám pedig a soproni Pannóniát vette bérbe. A családi legendárium szerint, amikor Ferenc József 1884-ben Sopronban járt, megfordult dédapám éttermében is. Rudolf nagyapám már Sopronban született, a mai Városház utcában lévő Fórum-házban, ami abban az időben a családunk tulajdonában volt. Nagyapa végigharcolta a „nagy háborút”, sok-sok kitüntetéssel tért haza, majd postatisztként dolgozott, illetve a szintén híres, vendéglős Sovitschberger famíliából származó nagymamával együtt szőlőt műveltek, és természetesen kiváló boruk volt. Nagyszüleimnek három gyermekük született, a két fiú magyarosította családnevét Bércire. Édesapám öccse volt Bérci Jenő, a mindmáig legendás úszómester, „a Zigi bácsi”, aki barátaival, Vécsei Vilmossal és Hauer Antallal meghonosította a vízilabdát Sopronban. Apu vegyész szeretett volna lenni, de az ő életébe is közbeszólt a háború. 1944. december 6-án mint menetirányító a GYSEV-en teljesített szolgálatot, amikor a Talián utcai házukat egy bomba telibe találta. Feleségét és két gyermekét vesztette el.
– Anyai felmenőim tősgyökeres soproniak – folytatta dr. Farsangné Bérci Márta. – Közöttük ott tudhatom Sopron krónikását, az 1848/49-es szabadságharc nemzetőrét, Bruckner Gottliebet is. Az ő unokája volt a nagyapám, Gráf Ferdinánd. Sok problémája volt a nyilasokkal, nem lépett be a Volksbundba, mert azt vallotta, hogy igaz, hogy a gyökereink, de még az anyanyelvünk is német, de mi magyarok vagyunk. Ennek ellenére, amikor a háborút követően édesapám elvette feleségül az édesanyámat, Gráf Erzsébetet, csak nagyon nehezen, papírok tömkelegével igazolva tudta elintézni, hogy ne telepítsék ki azt a családot, aki 1921-ben és az 1941-es népszámlálásnál is magyarnak vallotta magát. Családunk története, sokszor úgy érzem, egyúttal Sopron története is, hisz, hogy mást ne mondjak, azon a kis asztalkán van a laptopom, melyen 150 éve Bruckner Gottlieb elkezdte írni azt a híres krónikáját. Mindez fontos számomra, talán még az egyéni karrierem építése is fontos lett volna, de a legfontosabb mindig is az volt, hogy Down-szindrómával született fiunkból embert, méghozzá igaz, jó, soproni embert neveljek, és ez – úgy gondolom – sikerült is.
Családi háttér: 1947-ben született Sopronban. Szülei a GYSEV-en dolgoztak, édesapja mint főfelügyelő, édesanyja pedig a kereskedelmi osztályon. Férje okleveles faipari mérnök. Márta Andrea lányuk Ottawában él, a Kanadai Tudományos Akadémia Nemzetközi Intézetének az igazgatója. András fiuk kiváló sportember, kitanulta a szerelőasztalos szakmát, együtt dolgozik az édesapjával.
