Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap   www.sopronitema.hu

Közös szakma és hobbi
Vránich István és Vránich Orsolya Fotó: Pluzsik Tamás

Közös szakma és hobbi

| Pluzsik Tamás | Tallózó

Az alma nem esik messze a fájától, tartja a mondás, melynek igazságáért nem kell messzire menni Sopronban sem. A Pro Urbe Sopron-díjas Vránich Istvánt elsősorban vendéglátósként jegyzik Sopronban, de elkötelezett sportember. Orsolya lánya követte őt mindkét területen.

– A mi esetünkben, különösen Orsi lányommal, több tekintetben is igaz, hogy az alma nem esik messze a fájától – mondta Vránich István, a HungarHotels nyugalmazott területi igazgatója. – Kezdeném a tenisszel, ami úgy gondolom, nagyon meghatározó az életünkben. Valamikor az ötvenes évek elején a Postás-pályán kezdtem el ismerkedni az alapütésekkel. Még ma is a fülemben cseng első mesterem (Konrát Lajos) elnyújtott hangja, ahogy kézből elénk dobta a labdát, majd instruált: „fooorhend, beeekhend”... A közelben volt a Postás-tekepálya, ahol a teniszedzés után néhány forintért állíthattuk a bábukat, ezzel egészítve ki a zsebpénzünket. Már nagyobb fiú voltam, amikor bekerülhettem a legendás Conrád Kálmán féle „csapatba”, a mester nevét a közelmúltig Sopronban egy évente megrendezett tenisz emlékverseny is viselte. Ő nemcsak kiváló és sokoldalú sportember volt, hanem egy igazi „draufgänger” (vakmerő, vagány – a szerk.), sokunknak mintegy a nevelőapja is. Hosszú ideig voltam a soproni teniszszövetség elnöke, az SVSE teniszcsapatának pedig igazolt játékosa, ennek révén még az ob I-ben is pályára léphettem, igaz, csak párosban. Őszintén mondom: mindent megtettem a teniszért, de soha nem voltam igazán jó játékos, csak szerettem volna az lenni… 

– Ez így persze nem igaz, apu túlzottan is szerény, bár kétségtelen, hogy soha nem volt ínyére, ha pontra kellett játszania, de az edzéseken a „nagyokkal” is mindig partiban volt – vette át a szót édesapjától Vránich Orsolya. – A tenisz szeretetét is ő plántálta belém, ő volt a legszigorúbb kritikusom akkor is, amikor ob I-es csapattagként már többszörös vidékbajnok, az országos felnőtt ranglistán pedig a húszon belül voltam. A tenisznek köszönhetem a házasságom is, hisz férjemmel, Úr Csabával már tizenkét éves korunkban, vegyes párosban együtt indultunk több versenyen, igaz, ő akkor még nyíregyházi, én pedig soproni színekben. És még valami: a szakmámban is igaz az alma–almafa kép, hisz ebben is követtem aput. Előbb cukrásztanuló voltam Balogh Pista bácsinál, majd a vendéglátóban érettségiztem, immáron negyed százada pedig a kórház büféjében dolgozom. 

Kapcsolódó cikkek

Az éltető szeretet erejével

2019. 12. 18. | Pluzsik Tamás

„Sopron, te lelkünk éltető láng! Hű őr az ősi végeken” – hangzanak Sarkady Sándor sorai a város himnuszában. Vallják ezt azok, akik már nemzedékek óta itt élnek, és azok is, akik elszakadtak Soprontól.

Hinni, tenni… élni

2020. 09. 23.

Amikor az ember olyan szakmát (úgy érzem, hivatást) választ, ami ma egyértelműen a tudományos bizonyítékok alapjára épül, idő kell annak felismeréséhez, hogy életünkben korántsem minden bizonyítható tudományos módszerekkel.