Eljött a pillanat, amikor Önnek, kedves – reményeim szerint visszatérő – olvasó mondok köszönetet. Mindig jó, meleg érzés fogott el, ha valaki egy-egy írásomra hivatkozva kezdett változtatni önmagán. Mert önmagunkon, életünkön, sorsunkon változtatni a legnagyobb dolog, amit csak tehetünk önmagunkért. És ha egy kis gondolatot sikerült ébresztenem, aztán az a gondolat addig motoszkált Önben, míg cselekvéssé érett, sőt, a cselekvést meg is cselekedte, sőt, teszi azóta is… Nos, ez a legnagyobb eredmény, amit orvosdoktor elérhet valaha. Mert megsúgok Önnek egy titkot: mi, orvosok nem tudunk gyógyítani. Gyógyítani ki-ki csak önmagát tudja. Szóval „egészséget adni nem tudunk, de segíthetünk, hogy megőrizze vagy visszaszerezze azt”. Ehhez pedig cselekednie kell, kitartóan, szakszerűen és lehetőleg időben. Köszönöm, ha meghallgatott, ha gondolkodott és leginkább, ha…
Dr. Tschürtz Nándor