Nemrégiben a Széchenyi téri gyalogátkelőnél álltam, és egy mellettem várakozó hölgynek mesélni kezdtem, hogy ez a sa­­rokház az Orsolya-apácák gimnáziuma és internátusa volt – kezdte történetét Tóth Ernőné. – A hölgy hitetlenkedett, hogy ő már 60 éve itt él, ez mindig kollégium volt... Mint ahogyan sokan nem tudják azt sem, miért is lett a vá­­rosrész neve Apácakert: az a terület az orsolyiták tangazdasága volt.

– Sopronban születtem, a Ku­­ruc körúton 1929-ben – édesapán GYSEV vasutas volt. Iskoláimat az orsolyitáknál végeztem; itt háromféle elemi működött: a „külső”, ide jártak – tandíj nélkül – a törvény szerint tanköteles, szegény gyerekek, a „belső” elemi diákjai orvosok, ügyvédek gyermekei voltak, ők nevelőnővel érkeztek, és volt a gyakorló iskola elemije kevesebb tandíjjal, én itt kezdtem iskolaim éveimet. Az elemisták az Orsolya téri földszinti részen voltak, tíz percben a bástyafal alatti udvaron játszottunk – külsősök, belsősök, gyakorlósok együtt. A nővérek nem tettek különbséget a gyerekek között, ösztönösen észrevették, kinek, mihez van tehetsége. A gyakorlóiskolában a fal mellett, körben ültek a kisasszonyok, a tanítójelöltek és jegyzeteltek. Nekem annyira tetszettek, hogy már elsőben mondtam a szüleimnek: „Én is kisasszony akarok lenni!”. Igen ám, de nem tudtam énekelni, nem volt a zenéhez tehetségem: zongorázni is tanultam – szüleim zongorát béreltek, hogy tudjak gyakorolni –, de a görbe kisujjam miatt nem tudtam a megfelelő hangokat lefogni.

Mater Dionézia javasolta, hogy próbáljam meg a hegedűt: engem lenyűgözött a hangszer, főleg mivel a fiatal Mater Hermana kémia–fizika szakos tanárunk csodálatosan hegedült. Nekem ez sem jött be... A háború alatt nem éreztük a nyomort: a tankönyveket továbbadtuk, ha elszakadt, kovásszal ragasztottuk össze. Emlékszem például, akkoriban többször kiöntött a Fertő, a cselédek kézzel fogták össze a halakat. 1948-ban az utolsó osztályként 42-en kaptuk meg a népiskolai oklevelünket. Azt már tudtuk, hogy szeptemberben a nővérek már nem taníthatnak, tervezték még egy varróiskola indítását, de aztán elvitték őket…

Életút

Vass Terézia 1948-ban vette át tanítói oklevelét, az első tanévben fizetés nélkül tanított a kurucdombi iskolában, majd Mekszikópusztára – ma Fertőújlak –, a tanyasi iskolába helyezték. 1952-től Rábakecölbe került, itt két tanévet töltött. Nagy nehézségek után térhetett vissza szülővárosába: Bánfalvára került napközibe, majd az 1955-ben megnyílt Hunyadiba vették fel. Ekkor született azonban lánya, így októberben – amikor a három hónapi szülési szabadság után visszament –, csak helyettesi állást kapott. Az Orsolya, akkor belvárosi iskolába vették át, itt 13 évet töltött, majd 1969-től nyugdíjazásáig a Deák téren tanított.