Tessényi István 1975-ben végzett az Erdészeti és Faipari Egyetemen, ahol faipari üzemmérnöki diplomát szerzett. Ezt követően a Soproni Tervező Irodában dolgozott statikus szerkesztőként. Barátai, ismerősei csak Samnek szólítják.
– Apám felmenői Bácskából származnak, sajnos a mai Szerbiában már nem is létezik az a település, ahol az egykori családi fészek volt – kezdte Tessényi István. – Később aztán a család Baján telepedett le, ugyanis itt is voltak házaik és szőlőik. Változatos életpálya jellemző a család tagjaira: dédapám nagybátyja, Girk György pécsi püspök volt, akit a Vaskorona-rend I. osztályú lovagjaként IX. Piusz pápa római gróffá nevezett ki. Dédapám, Lakner Sándor jogot végzett, és a 19. század végén nevezték ki Baja város főjegyzőjének. A családnevünket is ő magyarosította, fölvette a felesége, Tessényi Etelka családnevét. Sándor nagyapám hivatásos katonatiszt volt, végigharcolta az első világháborút, majd átkerült a rendőrség állományába, onnan is ment nyugdíjba mint Baja rendőrkapitánya. A nagyanyámat Windisch Gizellának hívták, postáskisasszonyként harcias asszony lehetett, ugyanis a családi legendárium szerint a pisztoly mindig a keze ügyében volt, még éjszaka a párnája alatt is. Baja környékén abban az időben még betyár világ volt…
– Édesapám az utolsó békeévben, 1938-ban iratkozott be a soproni József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem erdőmérnöki karára – folytatta Tessényi István. – Itt ismerkedett meg az édesanyámmal, Ullrich Etelkával, akinek a szülei a trianoni döntést követően telepedtek át a határtól mindössze néhány kilométerre lévő Darufalváról (Drassburg) Sopronba. Sokszor elgondolkozom azon, hogy milyen kacskaringós úton lettem lokálpatrióta soproni, hisz apám családja a Délvidékről, édesanyám famíliája pedig a Felvidékről származik. Engem pedig már ezer és egy szál köt Sopronhoz, túl azon, hogy itt születtem, mégpedig a nagyanyámék lakásában, a Móricz Zsigmond utcában. Hogy egy még aktuálisabbat mondjak: éppen most bontják az 1977-ben átadott fedett uszodát, melynek tervezési munkáiban én is részt vettem. Ha valamire, akkor erre nagyon is igaz: az egyik szemem sír, a másik pedig nevet.
