– Édesapám kántortanító, majd iskolaigazgató volt Győr közelében, Győrságon. Előbb a megyeszékhelyen éltünk, majd édesapám győrsági szolgálati lakásába költözött a család, a négy gyermek és a szülők – kezdte történetét Pécsváradi Ágnes. – Hetedikes koromig itt jártam általános iskolába, majd jött 1956, amikor is édesapámat koholt vádak alapján kitették az állásból és száműzetése színhelyéül az akkor még zárt várost, Sopront jelölték ki. Természetesen a katedrától is eltiltották, még örülhetett, hogy egyáltalán üdülőgondnokként alkalmazták. Így lettem családunk többi tagjával együtt én is soproni, ma már úgy mondom, lokálpatrióta soproni, hisz vargabetűkkel ugyan, de több mint fél évszázados „soproniság” van már a hátam mögött.
Pécsváradi Ágnes a Hunyadiban fejezte be az általános iskolát, majd a József Attila Gimnáziumban érettségizett. Abban az időben mindkettő intézmény színtiszta leányiskola volt.
– Nem volt egyszerű számomra a beilleszkedés, hisz a győrsági iskola rendkívül családias volt, édesapám tanította például a matematikát, de tanárom volt az egyik unokatestvérem is, akit az iskolában tanító néninek szólítottam, otthon pedig Mártinak. Bár csak egy évet jártam a Hunyadiba, de szeretettel emlékszem Várkúti János osztályfőnökömre és Somogyi Editre, aki később kollégám is volt Nagycenken. A középiskolában Zimmer Frigyes volt az osztályfőnököm, aki kedves ember volt, ezzel együtt nem szívesen gondolok az ott töltött évekre. Az is lehet, hogy én voltam túl érzékeny természet, de tény, hogy bár gyerekkorom óta pedagógus pályára készültem, mégsem vettek föl a főiskolára.
Pécsváradi Ágnes képesítés nélküli pedagógusként kezdte tanári pályáját, előbb Mátramindszenten, majd Kisterenyén és Héderváron is tanított, miközben megszerezte tanári diplomáját. 1968-tól Lövőn, majd Nagycenken dolgozott, ezt követően helyezték Sopronba, a Petőfi Sándor Általános Iskolába, de zenepedagógusi pályája az Erkel Ferenc Iskolában teljesedett ki. Számos nagyszerű zenész, művész került ki az osztályaiból, s ahogy a tanárnő fogalmazott: még több zeneszerető, igaz ember. Kórusaival számos díjat nyert, rendszeres díjazottja volt az Éneklő ifjúság országos mozgalomnak, emellett 1998-ban ő hívta életre a Dalos-hegyi kórustalálkozót is, ahol esetenként ezer gyerek és felnőtt énekelt egyszerre.
– A tanári pálya, melyen ötven évet töltöttem, boldoggá tett – zárta Pécsváradi Ágnes. – Vallom, hogy a gyerekeket meg kell tanítani a jóságra, a mosolygásra, a humorra, a játékokra, egyszóval az élet szeretetére, nem utolsó sorban pedig a zene szeretetére, mert Franz Schuberttel szólva: aki a zenét szereti, az soha nem lehet igazán boldogtalan.
