Halottak napja után
| Munkatársunktól
Halottak napja táján sokan útra kelnek. Ilyenkor én is kilátogatok a temetőbe, ahogy azt régen szüleimmel és még régebben nagyszüleimmel is tettem. Gyertyát gyújtok minden évben egy olyan síron is, ahol senki nem gyújtott gyertyát.
Közben figyelem a fejfákat. Minden sírkereszt egy-egy emberi élet lezárásának néma jele. Rajtuk a születés és a halál dátumai. A gyereksírok mindig szívszorítóak, de megrendítő az is, amikor egy nálam fiatalabb elhunyt fejfájánál állok. Gyakoribb ez, és nem csak magam tehetek róla. Persze öregszem én is, és így van ez jól, hisz ha nem öregednék, akkor...
Orvosként sokat gondolok arra, vajon ki és miért halt meg ilyen fiatalon. Tényleg elkerülhetetlen volt? Mit lehetett volna tenni? Mit lehetett volna másként tenni? Mit tegyünk mostantól másként? Tegyünk – idejében – önmagunkért és egymásért is!
Dr. Tschürtz Nándor