Gyógyítók családja

Dr. Hoffer Lajos egész családja a gyógyítással foglalkozik. Felesége, dr. Amberger Erzsébet évtizedekig volt Sopron tiszti főorvosa, róla és lányukról (dr. Hoffer Krisztina a Soproni Gyógyközpont röntgen- és izotópdiagnosztikai osztályának osztályvezető főorvosa) már korábban írtunk alma és fája rovatunkban.  

– A Kisalföld szélén, Tápszentmiklóson születtem – kezdte dr. Hoffer Lajos sebész főorvos. – Két nagybátyám is katolikus pap volt, viszont édesanyám több alkalommal kijelentette: „Lajos orvos lesz!”. Tulajdonképpen ez ellen nekem sem volt kifogásom, de a diplomáig vezető út nem volt egyszerű: édesapám a negyvenes évek végén kuláklistára került, ami nemcsak egy megbélyegzés volt, hanem súlyos és megalázó szankciókkal is járt. Bár édesapám ’56-ban semmit nem csinált, pusztán október 23-án éjszaka velünk, gyerekekkel együtt csatlakozott ahhoz a spontán felvonuláshoz, ami békésen a tanácsháza elé vonult, ezért a forradalom leverése után többször is elhurcolták és összeverték. A pannonhalmi Szent Benedek-rendi gimnáziumban érettségiztem, ami megint csak nem volt jó ajánlólevél akkoriban az egyetemi felvételinél, így „hely hiányában” elutasítottak. Kitartásom és elszántságom hat év után hozta meg az eredményt, felvételt nyertem a Debreceni Orvostudományi Egyetemre. A felvételi vizsgán ismertem meg feleségem, Amberger Erzsit, aki már akkor kihúzott a csávából, ugyanis a fizika szóbeli előtt rendkívül precízen és jól elmondott egy tételt, amiről nekem fogalmam sem volt, ráadásul éppen ezt kérdezték tőlem.

Dr. Hoffer Lajos a csornai Margit-kórházban kezdte orvosi pályáját, 1982 és 1994 között a soproni kórház sebészetén dolgozott, majd visszahívtak Csornára, ott lett osztályvezető főorvos, onnan ment nyugdíjba is.

– Gyerekként figyelmemet korán magával ragadta a természet iránti azóta sem lanyhuló lelkesedés és kíváncsiság – vette át a szót édesapjától dr. Hoffer Gábor, aki Piliscsabán háziorvos. – Szerencsére szüleim mindig elég teret adtak ennek kibontakozásához, hol aktív részvétellel, hol pedig azzal a csendes hozzáállással, hogy biztos nem tesz nekem rosszat, ha folyamatosan erdőn-mezőn kujtorgok. Édesanyám volt a legmeghatározóbb személyiség a család életében, maximalizmusát, szorgalmát, éleseszűségét és példamutatását nem lehet eléggé hangsúlyozni. Vezéregyénisége mellett nagyon jó anya volt. Édesapám pedig humorával, jó beszédkészségével és mesélőképességével, meleg szívével egy láthatatlan, de nagyon fontos érzelmi hátteret biztosított számunkra. Innen könnyű volt elindulni, könnyű volt jelentkezni az orvosi egyetemre, és lényegében azt elvégezni sem jelentett különösebb nehézséget. Szüleimhez és testvéremhez hasonlóan ránk valóban igaz az alma és fája hasonlat, mert ugyan sok mindenben különbözünk, de abban egyezünk, hogy ha újra kezdenénk a tanulást, ismét az orvosi pályára lépnénk.