Gálos István Venesz-díjas mesterszakács eredetileg villanyszerelőnek készült, de szívzöreje miatt más szakmát javasoltak neki. Az egykori Gulyás vendéglő vezetője, Vasvári József irányította őt arra az életpályára, melyen később nemzetközi sikereket is elért. A Fenyves Szállóból indult, mint mondja, sokat köszönhet kiváló tanárainak, elsősorban Burián Györgyné Edit néninek és Vránich Istvánnak. Egyik alapító tagja, majd elnöke volt a Soproni Szakácsklubnak, főzött gálavacsorát a japán császárnak és Göncz Árpád köztársasági elnöknek, csapattagként érmes volt a luxemburgi szakács-világbajnokságon, majd a bázeli Európa-bajnokságon a Soproni Szakácsklub csapatával aranyérmesek lettek, így ők képviselhették Magyarországot az erfurti szakácsolimpián, ahol ismét szép sikert értek el.
– Félig német, félig horvát származású apai felmenőim a mai Burgenlandból, Gálosból (Gols), illetve Sopronkeresztúrról (Deutschkreutz) származnak – kezdte Gálos István. – Nem néztem utána, de erős a gyanúm, hogy annak idején a Fertőhomokon élő és ott gazdálkodó Gálos Vince nagyapám magyarosíthatta a családnevünket a rendkívül beszédes és egyúttal a család származási helyére is utaló Gálosra. Édesapám Fertőhomokon született, majd miután összeházasodtak édesanyámmal, Sopronba költöztek, a Magyar utca 3-ba, ahol egy nagyon egészségtelen lakásban laktak, ezért az én születésemet követően a Nyugati majorba költöztek. Mindketten az állami gazdaságban helyezkedtek el, apám traktorosként dolgozott, édesanyám pedig az üzemi konyhán. Édesanyám családja generációkra visszamenőleg a Kisalföld északkeleti, löszös–homokos peremvidékén, Ács településen élt. Szentmihályi István anyai nagyapám csendőr volt, nagy tekintélynek és egyúttal közmegbecsülésnek örvendett, sajnos fiatalon meghalt. Nagyanyám később újból férjhez ment, és utolsó gyermekét, édesanyám féltestvérét 51 éves korában hozta világra, ami manapság minden bizonnyal szenzációs újsághír lenne.
– A Nyugati majorban nőttem fel – folytatta a nyugdíjas mesterszakács –, ami a határ közelsége miatt különleges hely volt. Belül voltunk a szigorúan őrzött műszaki záron, iskolába egy lovaskocsi fuvarozott bennünket. Reggel megérkezett Nagy Jenő bácsi a gumirádlival, majd irány a Táncsics major, ahol az ottani gyerekek is csatlakoztak hozzánk, és így érkeztünk meg a Ferenczi János utcába. Délután ugyanígy vissza, sokan még irigykedtek is ránk, fel-felkéredzkedtek néha közénk, és egy darabig jöttek velünk. Inas koromban volt olyan eset, amikor este tízkor gyalog mentem haza, a műszaki zár kapuja ilyenkor már zárva volt, nem tudtam mást tenni, mint összeérintettem a drótokat, ami beriadóztatta az őrsöt. Csőre töltött géppisztollyal érkezett a járőr, aki ugyan kicsit morcosan, de beengedett. Ma már mindez szinte meseszerű a fiataloknak, nekem jó iskola volt a későbbi életemhez: erőt és kitartást adott.
Családi háttér: 1955-ben született Sopronban. Szülei az egykori Soproni Állami Gazdaságban dolgoztak. Felesége a Soproni Szőnyeggyárban volt textiltechnikus. Péter fiuk egy kommunikációs cég helyi kirendeltségének vezetője, Gábornak saját vendéglője van a Balfi utcában, Károly fodrász Budapesten, Aranka cukrász, Ilona pedig szakács.
