Ilyenkor menten fáj, és érezzük, hogy valahogy nem tudjuk rendesen használni. Bemegyünk a kórházba, megröntgenezik (így születik meg a törés diagnózisa) és begipszelik, vagy megoperálják, hogy a tört csontvégek jól forrjanak össze, és ne fájjon, meg később ismét jól használhassuk a karunk. A sérülés a trauma, a sebész, aki „gyógyítja”, a traumatológus.
Elárulom, hogy a lelkünk is el tud törni. Ha „olyan” történik (vagy eleve gyengébb a lelkünk), a lelki, azaz pszichotraumával a lelkünk sérül. Csakhogy (legtöbbször) nem fáj rögtön… Van, hogy akár gyermekkorunkban törik, és majd felnőtt korunkban fáj. Vagy egy veszteségnél törik, de hónapok, évek múlva fáj. Sőt, az ilyen lelki sérülések hatásai egymásra is rakódhatnak. Olyan, mint a „betelik a pohár”. És lehet, hogy az utolsó csepp a sorban egész kicsi, de azzal telik be. És akkor sem rögtön! És van (nagyon-nagyon sokszor), hogy nem is a lelkünkben, hanem a testünkben érezzük majd a fájdalmat. És ha ilyenkor csak a test betegségét keressük, akkor csak keressük-keressük, de…
Dr. Tschürtz Nándor
